Merényletet követtek el a kabuli repülőtéren
Hét embert öltek meg a kabuli repülőtér közelében feltorlódott tömegben, ahol
több ezren gyűltek össze, hogy megpróbáljanak elmenekülni Afganisztánból,
miután a tálib iszlamisták átvették a hatalmat – derült ki vasárnap a brit védelmi minisztérium közleményéből.

A tárca részvétét nyilvánította a hozzátartozóknak, de a halálesetekről részletekkel nem szolgált. Azt írta, hogy a helyszíni körülmények továbbra is rendkívül nehezek, de mindent megtesznek azért, hogy kockázatok nélkül és a lehető legbiztonságosabban kezeljék a helyzetet.
Egy nappal korábban az amerikai nagykövetség az Iszlám Állam dzsihadista szervezet fenyegetése miatt arra szólította fel az amerikai állampolgárokat, hogy kerüljék el a repülőteret
a biztonsági kockázatok miatt, kivéve, ha valaki a hatóságoktól erre vonatkozó utasítást kapott.


