A tálibok felvonták zászlajukat a kabuli elnöki palotára szombaton, így jelezve, hogy kormányuk hivatalosan is megkezdte működését – közölte Ahmadulláh Muttaki, a kabinet egyik szóvivője. 

Miközben a világ a 2001. szeptember 11-i merényletek huszadik évfordulójára emlékezett, a tálibok koráni idézettel tarkított fehér lobogóját Hasszán Ahund molla ügyvivő miniszterelnök visszafogott ceremónia keretében vonta fel az elnöki palotára. 

Ahund a radikálisok egyik kevésbé ismert vezetője, aki vélhetően a rivális tálib frakciók közötti kompromisszumos megoldásként került a kormányfői tisztségbe. A kandahári születésű férfi a tálib mozgalom alapítóinak egyike, és a tálibok elhunyt társalapítója, Omár molla közeli szövetségese volt. 

A kizárólag tálib férfiakból álló kormány kedden alakult meg, és a nemzetközi közösség nagy csalódással fogadta, mert a radikálisok korábbi ígéretével szemben sem befogadó, sem reprezentatív nem lett. 

Fotó: Haroon Sabawoon / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency / AFP

Hamid Karzai volt afgán elnök szót emelt a békéért és a stabilitásért, és reményét fejezte ki, hogy az új ügyvivő kormány befogadóbbá válik majd, hogy valóban tükrözze Afganisztán sokszínűségét. 

Két évtizeddel korábban, 1996 és 2001 között a tálibok vasszigorral vezették az ázsiai országot. Kabulban csak ritkán volt áramellátás, és a lakosság alig érte el az egymilliót. Betiltották a televíziót, a fotózást, a zenét, és zárt ajtók mögé száműzték a nőket, akik nem tanulhattak és munkát sem vállalhattak. 

A radikálisok azt állították, hogy változott a nőkhöz való hozzáállásuk. Ennek ellenére kizárták őket a sportolók közül, és az elmúlt napokban erőszakkal oszlatták fel a nők egyenlő jogokat követelő tüntetését.