A szombaton zárult cseh képviselőházi választás első helyén a Spolu (Együtt) párt végzett a szavazatok 27,75 százalékának megszerzésével, megelőzve ezzel a 2017 óta kormányon lévő Andrej Babiš ANO pártját, amely 0,6 százalékkal kevesebb voksot gyűjtött be (27, 1 százalék).

A Spolu tagjai és támogatói ünnepelnek az exit poll eredmények kihirdetése után   Fotó: AFP

Pavel Havlíček, az AMO nevű nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó intézet szakértője szerint a Petr Fiala vezette hárompárti Spolu-koalíció sikere abban rejlett, hogy határozott elképzeléseket tudtak felvázolni a kormányzással kapcsolatban, valamint a szavazóbázisukat is jobban tudták mozgósítani, mint az ANO párt. 

A szakértők elmondták azt is, hogy az ellenzéki szavazók 30 százaléka az utolsó hetekben döntött arról, kire adja le a voksát. A fővárosban élők többsége a Spolura szavazott, míg a vidéki választópolgárok inkább az ANO-t támogatták. A 2021-es választásokon a szavazásra jogosultak 74 százaléka látogatott el az urnákhoz, azonban a voksok 15 százaléka elveszett, mert olyan pártokra húzták be az X-et, amelyek végül nem érték el a parlamentbe jutási küszöböt.

A Cseh Kalózpárt és a Polgármesterek Pártja koalíció nem tudott annyi szavazatot szerezni, amennyire előzetesen számítottak (15,6 százalék), a Spoluval kiegészülve azonban létrejöhet az ötpárti ellenzéki szövetség.

Szintén bejutott a parlamentbe 9,5 százalékkal az euroszkeptikus és bevándorlásellenes Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) is. Ha az SPD egyesíti erőit az ANO-val, akkor még mindig nem képvisel akkora erőt, mint egy potenciálisan felálló ötpárti ellenzéki koalíció.

A várható külpolitikai irányvonalak kapcsán Havliček szerint amennyiben a politikai elemzők által anti-Babiš-koalíciónak hívott formáció kerül kormányra, Csehország Magyarországhoz fűződő viszonya is megváltozhat.

Amennyiben Miloš Zeman államfő, akit rendszeresen visszatérő rosszullétei miatt most is intenzív osztályon kezelnek, nem tudja ellátni feladatait, abban az esetben a képviselőház elnöke nevezi ki az új kormányfőt. Az ötpárti koalíció sorsa várhatóan november 8-án dől el, ekkor kötnek írásbeli megállapodást az új kormányalakításra vonatkozóan.