Hetvenhárom éves korában meghalt Oszter Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész számolt be a Blikk.

Sokoldalú színész volt, drámai hősöket és karakterszerepeket egyaránt hitelesen formált meg. Játszotta Balázst (Móricz: Nem élhetek muzsikaszó nélkül), Othellót (Shakespeare), a Királyt (Anouilh: Becket), Saint-Juste-öt (Büchner: Danton halála), Caesart (Shakespeare: Antonius és Cleopatra).

Számos filmben is játszott, hírnevét a Magyar Televízió 12 részes Rózsa Sándor-sorozatának címszerepe alapozta meg.

Láthattuk többek közt a Kitörés (1970), a Nem élhetek muzsikaszó nélkül (1978), 80 huszár (1978), a Jób lázadása (1983), a Vadon (1988) és az Argó (2004) című filmekben, valamint az Ida regénye, a Lili bárónő, a Gyere hozzám feleségül és az Éjjeli menedékhely című tévéjátékokban.

1971-ben a Vígszínházba szerződött, majd szabadfoglalkozású volt. 1978-ban szerződött a Nemzeti Színházba, ahol 1989-ig játszott. Három év kihagyás után 1992-ben tért vissza a Nemzeti Színházba. 2008-ban a Békéscsabai Jókai Színház színésze volt.

Fotó: MTI Fotószerkesztőség/Beliczay László

Művészi munkáját 1983-ban Jászai Mari-díjjal ismerték el, 1988-ban lett érdemes művész. 

1972-ben a San Remó-i filmfesztiválon ő kapta a legjobb férfi alakítás díját a Kitörésben nyújtott játékáért. 

2013-ban Kossuth-díjat kapott sokoldalú, stílus- és műfajgazdag művészi munkásságáért, drámai hősöket és karakterszerepeket egyaránt kiváló jellemábrázoló képességgel emlékezetesen megformáló, maradandó élményt nyújtó pályafutása elismeréseként.

Markánsan férfias hangját a szinkronstúdióban is kamatoztatta. Az elmúlt másfél évtizedet azonban elsősorban vállalkozásainak, valamint hobbijának, a vadászatnak szentelte. Lánya, Oszter Alexandra szintén színésznő lett.