Megszüntették hétfőtől Németországban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) gyorstesztszolgáltatás ingyenességét, az intézkedéstől az oltási hajlandóság növekedését várják. 

Fotó: Czeglédi Zsolt

Az antigéngyorstesztért 10 és 40 euró (3600–14 400 forint) közötti összeget kell fizetni.

Országszerte jellemző, hogy a repülőtereken a legdrágább a szolgáltatás. Fizetni azoknak kell, akik elzárkóznak a SARS-CoV-2 okozta betegség (Covid–19) elleni védőoltástól. 

Továbbra is ingyenes a gyorsteszt mindazoknak, akik valamilyen okból — például életkor, terhesség első három hónapja vagy az oltást kizáró betegség miatt — nem kaphatnak vakcinát.

Az oltással nem rendelkezőknek számos helyzetben szükségük van friss negatív gyorstesztleletre az úgynevezett 3G-szabály miatt. A szabály – amelynek elnevezését a „beoltott, gyógyult vagy tesztelt személyek” (geimpfte, genesene oder getestete Personen) kifejezésből képezték – előírja, hogy a teljes oltással rendelkezők és a fertőzésen igazoltan átesettek korlátozás nélkül vehetnek részt zárt térben tartott rendezvényeken, és kereshetnek fel például fodrászatot, a többiek viszont csakis friss negatív SARS-CoV-2 teszttel.

Ugyancsak az oltási hajlandóság növelését szolgálja az a szintén hétfőtől érvényes szabály, hogy nem pótolják ki többé közpénzből mindazok jövedelmét, akik az oltás hiánya miatt karanténba kerülnek, holott beadathatták volna a vakcinát.

Az átoltottsági arány a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) becslése szerint a felnőttek körében 80 százalék körül lehet.

 A szövetségi kormány hétfőn frissített kimutatása szerint az oltási kampány eddigi 290 napja alatt 109 millió adag vakcinát adtak be, és a felnőtt lakosság 69 százaléka rendelkezik teljes oltással.

A lakosság egészét tekintve legalább egy adag oltást 68,5 százalék – 56 991 542 ember – kapott. Teljes oltással a lakosság 65,3 százaléka — 54 265 293 fő — rendelkezik. 

Az RKI hétfői adatai szerint az utóbbi 24 órában 3111 új fertőződést mutattak ki tesztekkel.

Ez kismértékű növekedés az egy héttel korábbi 3088-hoz képest.

Az új esetekkel együtt 4 313 384 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t Németországban a járvány tavaly kora tavaszi kezdete óta. A Covid–19-cel összefüggésben egy nap alatt 7 halálesetet regisztráltak, a járvány halálos áldozatainak száma így 94 209-re emelkedett.