A Dominikai Köztársaságban elfogták azt a férfit, aki hét év alatt mintegy 500 sértettnek 1,2 milliárd forint kárt okozott albérletes és ingatlaneladásos csalásokkal, valamint bankszámlák megcsapolásával 

– jelentették be a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

Fotó: Vémi Zoltán / VG

Farkas Péter alezredes, a gazdasági bűnözés elleni főosztály vezetője közölte: hároméves nyomozással derítették fel a bűncselekmény-sorozatot, amely hét évvel ezelőtt kezdődött, és elfogták a 30 éves férfit, akit a csalássorozattal, valamint más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítanak. 

Az ügyben jelenleg 130 gyanúsított van, közülük a főszervezőn kívül még négyen vannak letartóztatásban. 

A szövevényes ügyről a főosztályvezető elmondta: a gyanúsított és társai nem létező vagy nem a tulajdonukban lévő ingatlanokat adtak ki vagy adtak el, később pedig az ingatlanügyletekhez szükséges személyes adatok és kémprogramok segítségével csapolták meg az áldozatok bankszámláit.