BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

NNK: a vezető dönthet a látogatási tilalom bevezetéséről

Amennyiben az intézményvezető látogatási tilalmat rendel el, az nem terjed ki a háromszor oltott gondozottakra.

Magyarország összes szakosított ellátást nyújtó szociális intézményében az intézmény vezetője saját hatáskörben dönthet és rendelhet el az intézményre vonatkozóan elhagyási és látogatási tilalmat hétfőtől közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szombaton.

 Jelezték, hogy a járvány korábbi hullámaitól eltérően a szociális intézmények is jóval védettebbek a vírus ellen;

az oltási program keretében a szociális gondozottak és dolgozók az elsők között kapták meg az oltást az év elején, közülük sokan már a harmadik oltást is felvették.

A gondozottak oltása igény szerint továbbra is biztosított, 

a csütörtökön megjelent jogszabály szerint az állami fenntartású szociális intézményekben dolgozók számára már munkafeltétel az oltás felvétele.

Fotó: Shutterstock

 Ha az intézményvezető látogatási és intézményelhagyási tilalmat rendel el, 

az nem terjed ki a háromszor oltott gondozottakra és a háromszor oltott látogatóikra.

Az oltottság tényét minden esetben igazolni kell. Felmentés adható továbbá abban az esetben, ha valaki végstádiumú hozzátartozójától szeretne elbúcsúzni. Az intézmény a látogatási és intézményelhagyási tilalom idején is köteles a kapcsolattartás lehetőségét biztosítani az erre vonatkozó szakmai szabályok szerint írták.

Kiemelték, hogy intézményelhagyási tilalom esetén csak indokolt esetben, például munkavégzés, vagy egészségügyi ellátás miatt, vagy az intézményvezető engedélyével különösen indokolt esetben lehet elhagyni az intézményt, illetve a fogyatékos személyek, a pszichiátriai és szenvedélybetegek ellátását biztosító intézmények szervezett szabadidős céllal hagyhatók el.

Az NNK közölte azt is, hogy a betegek védelme és a járvány megfékezése érdekében rendelte el az országos tisztifőorvos november 1-jétől, hétfőtől a látogatási tilalmat Magyarország valamennyi fekvőbeteg szakellátást nyújtó intézményében.

Müller Cecília határozatának indoklásában kifejtette, hogy a koronavírus okozta járvány negyedik hullámára és a fertőzött személyek számának növekedésére tekintettel, az egészségügyi ellátórendszer működőképességének megőrzése és folyamatos biztosítása érdekében 

járványügyi érdekből ismételten szükségessé vált a fekvőbeteg-ellátó intézményekben a látogatási tilalom elrendelése.

A látogatási tilalom november 1-jétől visszavonásig érvényes közölte az NNK.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.