Négy ember vesztette életét Lengyelországban az elmúlt 24 óra alatt, és több mint 120 ezer háztartás maradt áram nélkül a csütörtök éjszakai heves szélviharok következtében – közölték pénteken a lengyel hatóságok. 

A halálesetek közül három a viharos szél okozta közúti balesetekkel függ össze, egy ember pedig akkor vesztette életét, amikor rádőlt egy a széllökéstől kidőlt épülő házfal. Tizennyolcan – köztük hét tűzoltó – megsérültek. 

Országszerte több mint 10 300 alkalommal riasztották a tűzoltókat a vihar okozta károk miatt, 

a legtöbb esetet a három nyugat-lengyelországi vajdaságban – az Alsó-sziléziaiban, a Nagy-lengyelországiban, valamint a Kujávia-pomerániaiban – jelentették, mondta el a Polsat News kereskedelmi hírtelevízióban a tűzoltóság szóvivője, Krzysztof Batorski. 

A tűzoltóság mindenekelőtt letört faágakat távolította el a közutakról, és rögzítette a megrongált háztetőket. A lengyel kormány biztonsági központja (RCB) Twitter-fiókján közölte: hajnali 6 órakor közel 121 200 háztartás volt áram nélkül, a legtöbb – közel 48 ezer – áramkiesést a Varsót is magában foglaló Mazóviai vajdaságban tartották számon.