Elfogadta az amerikai törvényhozás alsóháza Joe Biden amerikai elnök 1750 milliárd dolláros szociális- és klímavédelmi csomagját. A szavazás során a javaslatot pártvonalak mentén, 220:213 arányban fogadták el, egyedül a Maine állam egyik körzetét képviselő demokrata Jared Golden tért el a pártja irányvonalától.

A voksolást csak fél nappal az eredetileg tervezett időpont után tudták megtartani. A késedelmet az okozta, hogy 

Kevin McCarthy, a republikánusok képviselőházi frakcióvezetője csütörtök este nyolc órán keresztül tartott  beszéddel tiltakozott a törvényjavaslat ellen. 

McCarthy többek között arra figyelmeztetett, hogy a csomag gazdasági hullámvölgybe juttatja az országot.

A Biden választási jelszaváról BBB-nek (Build Back Better, magyarul építsd újra jobban) nevezett javaslat a demokraták mérsékelt és progresszív szárnya közötti kompromisszum eredményeként a 10 év alatt elkölteni szándékozott 3500 milliárd dollárról 1750 milliárd dollárra apadt. Mindez egyébként az amerikai nagyjából 0,6 százaléka lehet ezen időszak alatt.

Fotó: Jim WATSON  / AFP

Az egyebek között családi, oktatási, egészségügyi és klímavédelmi intézkedéseket tartalmazó terv, amelyet a Biden-kabinet az amerikai történelem egyik legnagyobb adóemeléséből finanszírozna, jelentősen megváltozott az utóbbi hetek egyeztetéseit követően. Kikerült például a csomagból Biden azon terve, miszerint két évre tandíjmentessé tették volna a közösségi felsőoktatási intézményeket.

Kimaradt a korábban beharangozott 12 hetesre tervezett fizetett családi, orvosi és szülési szabadság is. 

Szintén a tervek között szerepelt az időseket segítő, úgynevezett Medicare szövetségi egészségbiztosítási program kibővítése is, de az új javaslat már ezt sem tartalmazza. Az úgynevezett tiszta villamosenergia-program – amely pénzügyi támogatást nyújtott volna az elektromos közműszolgáltató vállalatoknak, hogy beszüntessék a fosszilis tüzelőanyagok használatát – szintén kimaradt a tervezetből.

A most megszavazott javaslat többek között 2022-ig meghosszabbítaná a gyermekek után járó adókedvezményt, illetve ingyenes óvodai ellátást biztosítana a 3 és 4 éves gyermekek számára. Ezen kívül a Biden-kabinet 100 milliárd dollárt költene a bevándorlók felzárkóztatására és jogi képviseletére, valamint a menekültügyi- és határvédelmi rendszer fejlesztésére. 

További 500 milliárd dollár jutna az klímaváltozással kapcsolatos intézkedésekre.

A tervezetről csütörtökön tette közzé véleményét a kongresszus költségvetési hivatala (CBO), mely szerint a csomag nagyjából 160 milliárd dollárral növelné a hiányt a következő évtizedben. A republikánusok még a szavazás előtt felhívták a figyelmet, hogy a kimutatás ellentmond Biden korábbi ígéretének, aki azt mondta: a szociális- és klímavédelmi csomag nem növeli majd a hiányt.

Biden elnök többször ismételt állításával szemben, miszerint ez a törvényjavaslat nulla dollárba fog kerülni, valójában milliárdokat fogunk fizetni érte

– hívta fel a figyelmet Tom Cole Oklahoma állam republikánus képviselője.

Köszönetet mondok (Nancy) Pelosi házelnöknek, a képviselőház vezetésének, és minden képviselőnek, aki keményen dolgozott és megszavazta ezt a törvényjavaslatot 

–  fogalmazott Joe Biden a pénteki közleményében. Az elnök kiemelte, hogy a képviselőház két héten belül gazdasági programjának második jelentős csomagját fogadta el. Joe Biden egyébként a nap folyamán vastagbéltükrözésen esett át, aminek következtében pár óráig alelnöke, Kamala Harris gyakorolta az elnöki jogköröket, a Egyesült Államok történetében első nőként. Időközben a műtéttel kapcsolatos altatásból már felkelt Biden és újra ő gyakorolja a hatalmat.

Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti elnöke szerint a csomag egy látványos program az egészségügyet, a családgondozást és az éghajlatváltozást érintő intézkedésekkel, amik jelentős változást hoznak majd amerikaiak millióinak életébe.

A törvényjavaslatot a szenátusnak is el kell fogadnia, amely várhatóan csak a hálaadás ünnepe miatti szünete után tárgyal majd a csomagról. 

A lehető leggyorsabban intézkedünk, hogy ez a törvényjavaslat Biden elnök asztalára kerüljön, és segítséget nyújtsunk a középosztálybeli családoknak

– jelentette ki pénteken Charles Schumer, az amerikai szenátus többségi, demokrata párti vezetője. A szenátusban a demokraták többsége még törékenyebb, így könnyen lehet, hogy még tovább szűkül a program hatóköre.