BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
2021.02.12 Kékestető Fotó: Markovics Gábor (MG) Ripost

Leesett az első hó

Az Alpokalján, Sopron térségében, illetve a Bakonyban lokálisan jelentősebb mennyiségű friss hó várható.

Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala megyében, valamint az Északi-középhegység magasabb pontjain pénteken már  leesett az első vagy havazás várható. Egyelőre bizonytalan, hogy mekkora mennyiségű hó hullhat, de a Magyar Közút Nonprofit Zrt. érintett mérnökségei a szükséges előszórási, majd a hóeltakarítási munkákról is ütemezetten gondoskodni fognak – tájékoztattak közleményükben.

Fotó: Markovics Gábor

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. november 10-én már átállt téli üzemmódra, ez azt jelenti, hogy országosan 95 mérnökségi telephelyén keresztül, 915 munkagéppel és mintegy 3700 munkavállalóval folyamatosan, ütemezetten végzi a téli időszakban a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat a 32 ezer kilométeres állami hálózaton, közel 140 ezer kilométernyi belterületi utat az önkormányzatok kezelnek. 

A tél októberi villámlátogatását követően az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján a 2021-22-es téli szezonban az évszaknak is megfelelő következő havazása előreláthatóan Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala megyében.

Az Alpokalján, Sopron térségében, illetve a Bakonyban lokálisan jelentősebb mennyiségű friss hó várható.

Beköszönt a tél a hétvégén

Borús, csapadékos lesz az idő a hét végén, havas eső és havazás is várható – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Fotó: Vajda János

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.