A koronavírus-járvány a budapesti közlekedésre gyakorolt hosszú távú hatását vizsgálja BKIK legújabb kutatása. A felmérés során a megkérdezetteknek a járvány előtti utazási szokásaikat kellett összehasonlítaniuk a harmadik hullám lecsengését követő időszakkal, amikor az utazási szokásokat közvetlenül már nem befolyásolta a megfertőződéstől való félelem. A felmérés eredményei szerint

a koronavírus-járvány hosszú távú hatásai leginkább a tömegközlekedési és a taxizási szokások változásában érthetők tetten.

A közösségi közlekedéssel naponta utazók aránya jelentősen csökkent, és megnőtt azoké, akik a BKK járatait teljesen elkerülik a fővárosban. Ez a trend azonban nem hozta magával más eszközök (autó, kerékpár, robogó) használatának növekedését, ami azt jelenti, hogy az emberek összességében kevesebbet közlekednek Budapesten. A kutatás megállapításai szerint ez elsősorban az otthoni munkavégzéssel töltött munkanapok emelkedő számának köszönhető. A válaszolók harmada úgy vélte, a járvány teljes lecsengése után is kevesebbet fognak közlekedni a fővárosban, legyen szó akár saját eszközről, akár tömegközlekedésről, a változás tehát tartósnak ígérkezik.

Mobiljegyet a megkérdezettek negyede vásárolt már. Ez a megoldás a fiatalok körében a legelterjedtebb: a 16–18 évesek 39, a 19–28 évesek 37, a 45 év felettieknek viszont csak a 14 százaléka váltott ilyen jegyet. A BKK Futár azonban 90 százalékos ismertségével és 72 százalékos használati arányával minden korosztályban népszerű, a 45 évnél idősebbeknek is a 66 százaléka követi itt a menetrendet és annak változásait.

Csökkent a taxival utazók aránya, ami érzékenyen érintheti a társaságokat. A taxikat legalább havonta igénybe vevők aránya (11 százalék) nem változott, azonban az alkalmanként taxizók közül többen már egyáltalán nem használják ezt a szolgáltatást.

A felmérés rákérdezett a legmodernebb közlekedési eszközökkel kapcsolatos szokásokra is. Ezek használata egyelőre mérsékeltnek mondható: a Budapesten közlekedők ötöde vett már igénybe autómegosztó és negyede bicikli-, roller- vagy robogómegosztó szolgáltatást. Ezek iránt a fiatalok körében a legnagyobb az érdeklődés, várhatóan a jövőben egyre többen és egyre gyakrabban veszik igénybe ezeket a közlekedési módokat, különösen akkor, ha azok olcsóbbak lesznek, kibővül a szolgáltatási terület, illetve egyszerűbbé válik a szolgáltatás igénybevétele.

A Budapesten közlekedők többsége úgy véli, a fővárosi közlekedésben leginkább érintett szereplők, azaz a BKK, a taxitársaságok, a MÁV, a Fővárosi Önkormányzat és a járműmegosztó szolgáltatók jól reagáltak a pandémiára, az általuk hozott intézkedések megfelelők voltak.