A hamarosan leköszönő cseh kormány kötelezővé teszi a koronavírus elleni védoltás a 60 éves kor felettiek, és a magas kockázatú szakmákban dolgozók számára – adta hírül a Czech Radio.

Az idősek mellett ez többek között az orvosokat, rendőröket, katonákat érinti.

Adam Vojtěch egészségügyi miniszter a járvány miatti válsághelyzetről szóló hétfői kormányülés után megerősítette ezt, hozzátéve, hogy az egészségügyi minisztérium rendelete március 1-jén lép hatályba, hogy az egészségügyi hatóságoknak elég időt biztosítsanak a felkészülésre.

Fotó: Lukas Kabon / AFP

A távozó kormány helyét átvevő új kormányzat élesen bírálta ezt a lépést, és kilátásba helyezte, hogy hivatalba lépése után rövidesen érvényteleníteni fogja a rendeletet.

A távozó Babis-kabinet ugyanakkor elzárkózott attól, hogy tovább szigorítsa a koronavírussal kapcsolatos korlátozó intézkedéseket. Adam Vojtěch egészségügyi miniszter azt mondta, hogy a legfrissebb esetszámok és halálozási adatok alapján a járvány ötödik hulláma elérte a csúcspontját, emiatt célszerű várni még vár néhány napot, mielőtt további szigorítások mellett döntenek.

Ugyanakkor, mivel a kórházakra nehezedő nyomás várhatóan még jó ideig fennáll majd, a tárcavezető újfent felszólította a lakosságot az érvényben lévő intézkedések betartására, és arra kérte a munkaadókat, hogy idén ne szervezzenek céges karácsonyi ünnepséget.

Csehországban az elmúlt 24 órában 6346 új fertőzöttet azonosítottak, és 103 ember veszítette életét a járvány miatt. November végén ráadásul az egészségi problémákkal hosszú ideje küzdő Milos Zeman államfő is elkapta a betegséget, így csak egy plexifal mögül tudta beiktatni az új kormányfőt, Petr Fialát.

Az elmúlt hetekben több európai országban is napirendre került a kötelező oltás. Ausztria be is jelentette már a bevezetését, és Nemetország új kancellárja is ezen gondolkodik. Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen szerint az EU tagországainak ideje megvitatni a koronavírus elleni kötelező védőoltás egységes bevezetését, mind a 27 államban.