A delta-variáns más lefolyású betegséget okoz a gyerekeknél, a korábbiakkal ellentétben gyakrabban kerülnek kórházba, mint az előző járványhullámban – írja az Infostart.

Talán ennek az is az oka, hogy az idősek között többen oltottak már, és a gyerekek ilyen szempontból védtelenebbek, illetve önmagában az, hogy a delta-variáns sokkal nagyobb vírusszámot produkál a betegek torkában, sokkal fertőzőbb egyetlen beteg, többeket betegít meg. Maga a vírus is több tünetet okoz, mint a korábbiak

 – mondta a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.

Fotó: SEBNEM COSKUN / AFP

A gyerekeknél a jellemző tünetek közül a korábbiakkal ellentétben gyakoribb a hasfájás, a hasmenés, a hányás, emellett a láz, a gyengeség és a felső légúti tünetek, a nátha, a köhögés. A kórházba kerülés okai között ott van a kifejezett gyengeség, a táplálási nehezítettség, a nagyon erős hasfájás, a hasmenés vagy akár a tüdőgyulladás. 

A legsúlyosabb esetekben előfordulhat légzési elégtelenség, szerencsére az, hogy lélegeztetőgépre kerüljön gyerek, ritkán fordul elő, de sajnos intenzív osztályos kezelést igénylők is vannak

 – tette hozzá.

Ezek miatt a tényezők miatt fontos a gyerekek Covid–19 elleni beoltása

A hivatalos adatok szerint itthon 38 százalékos a 12–15 évesek átoltottsága, 

de Havasi Katalin szerint egy ilyen gyorsan terjedő vírusnál sokkal magasabb átoltottság kell ahhoz, hogy megálljon a fertőzés a gyerekek között. 

„Biztos, hogy 90 százalék fölötti átoltottságra lenne szükség, úgyhogy én nagyon biztatnék minden gyereket, minden édesanyát, gondolja meg, hogy igazán a vírustól kell félni, és nem az ellene védő oltástól” 

– emelte ki a háziorvos.

Előre hozták a gyerekvakcina startját

Az eredeti tervek szerint december 20. után kezdődhetne az 5–12 évesek oltása a Pfizer vakcinájával, de a friss hírek szerint az egy héttel előbbre hozta a vakcinák szállítását. A házi gyermekorvosok egyelőre nem kapták meg az eljárásrendet és a pontos kezdési időpontot.