Megakadályoztak egy iszlamista terrortámadást Hamburgban – jelentették be pénteken a németországi nagyvárosban. 

A lőfegyverek használatáról és a háborús fegyverek ellenőrzéséről szóló jogszabályok megsértésének gyanúja miatt még augusztusban elfogott német-marokkói kettős állampolgár ügyében folytatott nyomozás során november 19-én, egy házkutatás során lefoglaltak lőpor előállítására és robbanószerkezet készítésére alkalmas anyagokat és tárgyakat. 

A személyes adatok védelméről szóló jogszabályok alapján csak Abdurrahman C. néven azonosított gyanúsított 20 éves, Hamburgban született, édesapja marokkói, édesanyja német.

Fotó: GEORG WENDT / AFP

Apja a kétezres évek elején – a több szálon Hamburghoz kapcsolódó, 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadások körüli időkben – a helyi radikális iszlamista csoportosulásokhoz tartozott, és egy olyan, időközben bezáratott mecsetbe járt, amelyben az amerikai merényletek elkövetői is megfordultak. A család 2016-ban kivándorolt Marokkóba. A gyanúsított 2020-ban tért vissza tanulni. 

A fiatalembert augusztus 26-án vették őrizetbe, miután a tartományi bűnügyi hivatal (LKA) állambiztonsági ügyekre szakosodott nyomozói tudomást szereztek arról, hogy megpróbált éles lőfegyvert és kézigránátot vásárolni az internet bűnözők körében közkedvelt részén, a darkneten. 

Abdurrahman C.-t előzetes letartóztatásba helyezték, az ügyében tartott első házkutatásokon iszlamista terrorista csoportok propagandavideóit, valamint fegyverek előállítására vonatkozó dokumentumokat foglaltak le. Kiderítették azt is, hogy pokolgépkészítési útmutatót tanulmányozott az interneten.

Az eset ismertetése előtt utolsó nagyobb akciót szerdán hajtották végre, több tartományban, 17 ingatlanban tartottak egyszerre házkutatást. A lefoglalt bizonyítékok, köztük okostelefonok, számítógépek és digitális adathordozók értékelése folyamatban van – közölték.

A szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) legutóbbi, júniusban közölt adatai szerint a szélsőséges iszlamista irányzatok németországi követőinek száma 28 715-re tehető. A szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) 630 embert tart nyilván közveszélyes, terrorcselekmény elkövetésére hajlandó iszlamistaként. 

Németországban 5,3-5,6 millió muszlim vallású ember él, ez a 83,1 milliós lakosság 6,4-6,7 százaléka. Legnagyobb csoportjuk – mintegy 45 százalékuk – szunnita török.