Az Egyesült Államok adatai alapján a gyermekek minden életkorban fertőződhetnek SARS-CoV2 vírussal, viszont az igazolt fertőzöttek aránya az életkor emelkedésével nő – derül ki a Magyar Tudományos Akadémia a koronavírusjárvánnyal kapcsolatos hírleveléből. A világjárvány kezdete óta a COVID-19-fertőzöttek 17 százaléka a gyermekek köréből kerül ki. Az iskolai közösségek megnyitásával és a felnőttkori védőoltási program bevezetésével párhuzamosan a gyermekkori esetek aránya meredek emelkedésnek indult; míg a járvány első hónapjaiban a gyermekgyógyászati esetek a kumulatív esetszám 2,6 százalékát, addig 2021 novemberében már 24 százalékát tették ki. 

Fotó: Shutterstock

A védőoltási kampányt megelőzően gyermekkorban: 

  • a 12–18 éves korosztály volt a legérintettebb,
  • őket az 5–11 éves korosztály követte
  • a serdülőkori védőoltás bevezetésével 2021 októberében már az összes koronavírus-fertőzés 10,6 százalékáért az 5–11 éves korosztály,
  • 8,8 százalékáért a serdülő korosztály a felelős,
  • míg az 5 év alattiak az összes eset 4 százalékában érintettek.

Az egyesült államokbeli, COVID-19-fertőzéssel szerzett, természetes antitest-pozitivitási adatok alapján a gyermekek körében az átfertőzöttség mértéke legalább 30 százalék, ami magasabb, mint a bejelentett esetek alapján számolt arányszám - írja a tanulmány.

Ez pedig arra utal, hogy a gyermekgyógyászati esetek egy része észrevétlen marad, tünet nélkül vagy enyhe formában zajlik, nem kerül diagnosztizálásra. Ennek a járvány szempontjából rendkívül nagy jelentősége van, hiszen a gyermekek észrevétlenül adhatják át a fertőzést társaiknak, családtagjaiknak.

A kórházi felvétel aránya a felnőttekhez képest a gyermekek körében alacsony, 0,1–2 százalék közé tehető. A delta-variáns megjelenésével a fekvőbeteg-ellátás mértéke meredeken emelkedik, sőt nő az intenzív osztályos felvétel és a gépi lélegeztetés aránya is. 

621 gyermek is életét vesztette COVID-19 miatt

A COVID-NET adatai alapján: a delta-variáns miatt kórházba kerülő gyermekek közel egyharmada intenzív osztályra kerül, és 7,2 százalékuk gépi lélegeztetést igényel. A halálozás aránya a felnőttek COVID-19-halálozásához képest alacsony, azonban az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC) adatai alapján a 0–17 éves korosztályban 2021. november 20-ig összesen 621 COVID-19 okozta halálesetet regisztráltak. Ezáltal a koronavírus-fertőzés a 10 leggyakoribb gyermekkori halálok közé került.

Akut COVID-19-fertőzés

A fertőzést követő 30 napon belüli kórházi kezelés leggyakoribb okai gyermekkorban a tüdőgyulladás, az akut légzési elégtelenség, a sokszervi gyulladás és a kardiális szövődmények. Az extrém elhízással, hipertóniával, diabétesszel társuló akut COVID-19-fertőzések súlyosabb klinikai tünetekkel járhatnak a rizikófaktorokkal nem rendelkező gyermekek tüneteihez viszonyítva. A kiterjedt tüdőérintettség citokinvihart okoz, gyakrabban van szükség lélegeztetésre, a keringés támogatására, antivirális gyógyszerekre és ritkán műtüdőkezelésre. A poszt vagy long COVID-19 tünetei az akut fertőzés súlyosságától függetlenül is kialakulhatnak. Egy átfogó, 22 vizsgálatot és több mint húszezer fiatalt és gyermeket magába foglaló metaanalízis alapján 5–14 százalékos az előfordulása. Az Egyesült Királyságban  is megfigyelték, hogy minden hetedik COVID-19-fertőzött gyermeknek vannak panaszai 15 héttel az akut infekció után. A leggyakoribb tünetek a fejfájás, fáradékonyság, kognitív zavarok, szaglászavar, légzészavarok, elhúzódó köhögés és a legfontosabb, a lelki egészség megromlása.

Gyerekek COVID-19 elleni védőoltása

Ma már tankönyvi adat, hogy a vírusfertőzések megelőzésének leghatékonyabb módja az immunizáció, ha van erre alkalmas oltóanyag - írja az MTA által publikált tanulmány. A felnőttek oltásainak kedvező tapasztalata alapján, ahogy a releváns klinikai vizsgálatok eredményei is rendelkezésre álltak, indulhatott a 18 évesnél fiatalabbak immunizációja világszerte, így Magyarországon is. Semmi kétség, hogy indokolt a fiatalabb korosztályok COVID-19 elleni oltása is – írják.

Stanley Plotkin, aki ma a védőoltások legnagyobb szaktekintélye, nemrégen arra tett javaslatot, hogy érdemes lenne az életkor szerinti kötelező oltások közé emelni a gyermekek COVID-19-oltásait. Érvelése szerint a gyermekek oltása nélkül soha nem érhető el a populációs immunitás azon szintje, amely a járványfolyamat végét jelentheti. Figyelemre méltó az UNICEF megállapítása is, miszerint a COVID-19-járvány legnagyobb vesztesei a gyermekek, akkor is, ha éppen nem betegszenek meg. 

Az oltási programok legújabb fejleménye az, hogy világszerte az 5–11 évesek számára is adható a Pfizer vakcina – 2021. december 15-től Magyarországon is. A kisgyermekek oltása egy számukra készített, a felnőttekéhez képest harmadannyi, azaz 10 mikrogramm hatóanyagú oltóanyaggal történik. Az oltó országok tapasztalatai kedvezőek, az 5–11 évesek az oltásokat jól tolerálják, az oltási reakciók enyhék, és nem térnek el a más oltásoknál tapasztaltaktól. Olthatók bármilyen ételallergiában szenvedő gyermekek is, és azok is, akik igazoltan túlérzékenyek bármelyik antibiotikumra.  Megállapítható, hogy a COVID-19-járvány a lakosság, azon belül a gyermekek nagyarányú átoltottsága nélkül nem győzhető le.