Az ENSZ Fejlesztési Programja szerdán nyilvánosságra hozott jelentésében azt írta: 

az a legjobb módja a tömeges elszegényedés elkerülésének Afganisztánban, ha egy erre létrehozott program keretében évente 300 millió dollár készpénzt osztanak szét a gyermekes családoknak, az időseknek és a fogyatékkal élőknek.

A szervezet egyúttal 100 millió dollár készpénzt juttatna az afgánoknak egy közmunkaprogram keretében, hogy növelje a foglalkoztatottságot, továbbá 90 millió dollárt kapnának a kisvállalkozások.

Afganisztán a tálibok augusztusi hatalomátvétele óta sokkal kevesebb nemzetközi fejlesztési segélyt kap, a gazdaság és a bankrendszer az összeomlás szélén áll, és a helyzetet tovább nehezítette a súlyos aszály, valamint a koronavírus-világjárvány.

Fotó: Shutterstock

Az ENSZ Fejlesztési Programjának előrejelzése szerint 2022 közepére az ázsiai ország 39 milliós lakosságának több mint 90 százaléka elszegényedhet. Az ENSZ Élelmezési Világprogramja úgy tudja, hogy 22,8 millióan szembesülnek súlyos élelmiszerellátási bizonytalansággal.

A program októberben létrehozott egy rendkívüli alapot, amelynek segítségével közvetlenül az afgán állampolgároknak juttatnak készpénzt. 

Az alapnak eddig 170 millió dollárt adományoztak.

Fotó: ASHRAF SHAZLY

A világszervezet egyúttal figyelmeztetett, hogy a gazdasági fellendülés nem képzelhető el a nők nélkül, akiknek vissza kell térniük a munkaerőpiacra. Az ENSZ becslései szerint a nők munkavállalásának korlátozása 600 millió dollártól egymilliárdig terjedő bevételkiesést jelent Afganisztánnak, ami a bruttó hazai össztermék 3-5 százaléka. Ehhez jön még a kereslet csökkenése, hiszen a munkaerőpiacról kieső nők fizetés híján nem fognak annyit fogyasztani – tette hozzá a szervezet. Ez a kiesés további 500 millió dollárt jelenthet évente.

A tálibok, ígéreteik ellenére korlátozzák a nők munkavállalását, és szigorítottak a szabályokon oktatásukat illetően.