Babicsek Bernát, a Paddy and the Rats tangóharmonikása vesztette életét abban a solymári lakástűzben, amely szombaton történt – írja az Index

A zenekar közösségi oldalán tájékoztatta a nagyközönséget arról, hogy zenésztársuk, a zenekar tangóharmonikása elhunyt, akit televíziós sorozatokból is jól ismerhetett a közönség. 

Halálát feltehetőleg füstmérgezés okozta. 

A tűz keletkezési helyét és okát a katasztrófavédelem még vizsgálja.

Babicsek Bernát 1979-ben született, Solymáron nőtt fel. Kiskorától kezdve zenélt, a Paddy and the Rats zenekar oszlopos tagja volt, Tabányi Mihály-díjas tangóharmonikás, színészként több filmben és televíziós sorozatban is látni lehetett, játszott a Játékszínben, a Szkéné Színházban, a Ruttkai Éva Színházban, a Karinthy Színházban, a Turay Ida Színházban és a Pinceszínházban is. A Szeress most, a Barátok közt és a Jóban Rosszban című televíziós sorozatban is láthatta a közönség.

A fiatal művész utoljára Pokorny Liával állt színpadon december 30-án a Centrál Színházban. A színésznő a közösségi oldalán búcsúzik Babicsek Bernáttól.