Továbbra sem csitulnak a kedélyek Novak Djokovic körül. A szerb világsztár teniszező ellen ugyanis nyomozást indított az Ausztrál Határőrség. Mint ismert: a sportoló körül igen nagy volt a felhajtás az elmúlt napokban, előbb megtagadták tőle az ausztrál vízumot, ami nélkül nem léphetett volna pályára az Australian Openen, majd hétfőn mégis engedélyezte neki a belépést a bíróság.

A Guardian című brit lap értesülései szerint a hatóságok azonban nem hagyják annyiban az ügyet és nyomozást indítottak annak megállapítására, hogy Djokovic hazudott-e a hatóságoknak az utazásairól.

A teniszező ügynöke ugyanis január elsején, Spanyolországból folyamodott vízumért az ausztrál hatóságokhoz és beadványában azt állította, hogy az azt megelőző 14 napban nem utazott sehova sem.

Január negyedikén pedig onnan utazott Dubaj érintésével Melburne-be.

Fotó: WILLIAM WEST / AFP

Igen ám, csakhogy közösségi médiás posztok bizonyítják, hogy Djokovic karácsonykor hazájában volt, Belgrádban töltötte az ünnepeket és több sportoló ismerősével is találkozott a szerb fővárosban, 26.-án például az utcán teniszezett az Instagramra feltöltött videók alapján. Ez már csak azért is különösen érthetetlen, hiszen a teniszező december 16-án produkált pozitív koronavírus-tesztet, azaz karácsonyig a 10 napos karantén sem járt le.

A hamis beadvány súlyos kihágásnak minősül Ausztráliában és jogi következményekkel is járhat amellett, hogy újra elvehetik Djokovic vízumát.

A sportoló sorsa most Alex Hawke ausztrál bevándorlásügyi miniszter kezében van, aki akár már most, a vizsgálat lezárulta előtt ismét felfüggesztheti Djokovic vízumát. Novak Djokovic és ügynöke sem kommentálta egyelőre a Guardian cikkét.