BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem nyíltak meg a férfi befektetők zsebei az intimeszköz ötlettől

A feltaláló szerint a női anatómiára tervezett technológiát a befektetők végre komolyan veszik.

Amikor Tania Boler elkezdett gyűjteni egy vezeték nélküli, okostelefonnal vezérelt eszköz megvalósításához, hogy az segítsen a nőknek megerősíteni a medencefenéki mélyizmokat, azonban a leendő férfi befektetők haboztak pénzt adni a találmányra – számolt be a BNN Bloomberg.

Ez egy olyan technológia, amelyet a hüvelybe lehet elhelyezni. Ez egy nagyon kettős érzést kiváltó ötlet, így sok befektető egyszerűen nem akart részt venni  ez ügyben semmilyen találkozón

 – emlékezett vissza az Elvie alapítója és vezérigazgatója egy interjúban.

Fotó: Shutterstock

Fél évtizeddel később, 2022-ben ennek a terméknek egy  csúcstechnológiás, 300 dolláros bluetooth-kompatibilis szoptatós termékét dobták piacra, amely az Elvie Pump nevet kapta.

További termékekkel is készültek, és a vállalat azóta az Egyesült Királyságon kívül, az Egyesült Államokban és Kínában is terjeszkedett. Tania Boler 2013-ban hozta létre a londoni székhelyű Elvie-t Alexander Asseilyvel, a Jawbone headset márka társalapítójával. 

Az Egyesült Államokban a nőkre összpontosító digitális egészségügyi startupok finanszírozása 105 százalékkal nőtt 2020 és 2021 között, 418 millió dollárra – jelentette a Bloomberg áprilisban. A PitchBook kutatócég külön jelentése szerint azonban 

a női alapítók tavaly csak a kockázati tőke 2 százalékára tettek szert az USA-ban, ami 2016 óta a legkisebb részesedés.

Tavaly Londonban Elvie 94,2 millió dolláros befektetéssel zárt, ezáltal az egyik legnagyobb női alapítású techcéggé nőtte ki magát. Boler számára ez azt jelezte, hogy a női anatómiára tervezett technológiát „a befektetők végre komolyan veszik”.

Körülbelül minden harmadik nő élete során elveszíti a hólyag-kontrollját, és az egészségügyi szakemberek által széles körben javasolt kezelés magában foglalja a medence izmainak napi gyakorlatokkal történő megerősítését. Egyes akadémikusok megkérdőjelezték az eszköz használatának előnyeit, de a legtöbben egyetértenek abban, hogy az segít a női felhasználóknak. 

Az Elvie Trainer úgy lett kialakítva, hogy útmutatást és valós idejű visszajelzést adjon a felhasználóknak. A megnyújtott tojás alakú termék szilikonba van zárva, és a hüvelybe helyezve egy okostelefon-alkalmazáson keresztül észleli az izomösszehúzódásokat. Míg a kézi szivattyúk az Amazonon kevesebb mint 50 dollárért kaphatók, az Elvie csúcskategóriás alternatívája 300 dollárba kerül, a páros kiszerelés pedig körülbelül 550 dollárba kerül. 

A Bolen nem hiszi, hogy elitista termékeket hozott létre és azt mondta, hogy olcsóbb verziók innovációján is dolgoztak már. „Most van egy Elvie Stride nevű termékünk, amely alacsonyabb áron van” – mondta. Hozzátette, hogy a termék az Egyesült Államokban elérhető lesz, az Egyesült Királyságban már az egészségbiztosítás támogatásával is meg lehet venni.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.