A koronavírus-fertőzések magas száma már nem valószínű, hogy veszélybe sodorja az egészségügyi ellátórendszert, ezért a korlátozások nagy részét feloldja Norvégia – számolt be Jonas Gahr Stoere szombati szavairól a Reuters.

Noha az ország már február 1-én is sok korlátozást feloldott, a sarkkörön túli Svalbard-szigeteken még érvényben marad pár korlátozás. A miniszterelnök elmondta, hogy a koronavírus már nem jelent nagy fenyegetést és az omikron jóval kevésbé súlyos betegséget okoz, továbbá a lakosságot a vakcinák is védik.

Fotó: Terje Pedersen / AFP

Kinyitnak az éjszakai szórakozóhelyek és már tömegben sem kell maszkot viselni, vagy épp a távolságtartási szabályokra figyelni, a fertőzöttek sem kényszerülnek többé karanténra, csupán négy napra javasolják nekik, hogy maradjanak otthon.

Az oltatlanok számára sem lesz kötelező az országba lépéshez negatív tesztet felmutatni és az érkezés időpontját sem kell előzetesen közölni. Az ország decemberben, az omikron variáns terjedése miatt részleges lezárásokat vezetett be.

Akik a korlátozott egészségügyi kapacitásokkal rendelkező Svalbardra akarnak utazni, azok számára továbbra is kötelező az utazás előtti és az érkezéskori teszt és a nemzetközi charter-járatok továbbra sem szállhatnak le a szigetcsoporton.