Aláírta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt a rendeletet, amelynek értelmében a következő három évben összesen 100 ezer katonával erősítik meg az ukrán hadsereget. Emellett a fizetésüket is emelnék. 

Mint ismert: Ukrajna gyakorlatilag a háború szélére sodródott Oroszországgal szemben, sokak szerint már nem is a fegyveres összecsapás lehetősége a kérdéses, hanem csak az ideje. Ennek ellenére Zelenszkij most is nyugalomra intett, elmondása szerint a jelenlegi rendeletet sem azért hozta, hogy ezzel az esetleges háborúra utaljon, hanem inkább a béke fenntartása miatt – írja a Reuters brit hírügynökség.  

Ennek ellenére sokan úgy látják, hogy a háború elkerülhetetlen. Egyes hírek szerint az orosz invázió Csernobilnál indulhat meg, emiatt növelték is a térségben állomásozó ukrán erők számát. Igaz, Minszk cáfolta, hogy Fehéroroszország asszisztálna a háborúhoz. 

Az ukrán haderőre rá is fér a tervezett erősítés, mert jelenleg 250 ezer katonájuk van, szemben a közel egymillió orosz egyenruhással. Igaz, még így is jobban állnak, mint nyolc évvel ezelőtt, a konfliktus kirobbanásakor. 

Éppen ezért Kijev aktívan gyűjti a szövetségeseket, jelenleg is Lengyelországgal és az Egyesült Királysággal egyeztet arról, hogyan lehetne még jobban megerősíteni az ukrán hadsereget rövid idő alatt. Boris Johnson brit miniszterelnök kedden találkozik is Zelenszkijjel. 

A feszültségek és az üzengetések ellenére egyelőre szerencsére nem történtek konkrét lépések, de az Egyesült Államok szerint aggasztó az ukrán határ közelében zajló orosz csapatösszevonás. Várhatóan ez is lesz a téma ma délután az orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov és amerikai kollégája, Antony Blinken egyeztetésén is. 

Közben a kárpáthir.com magyar nyelvű híroldal arról is ír, hogy Zelenszkij rendeletében többek között szerepel az is, hogy 2024-től megszűnik a sorkatonaság Ukrajnában.