Ötödik napja tart az orosz-ukrán háború. Hétfőn tárgyalóasztalhoz ült Oroszország és Ukrajna. A háború kezdete óta most először tárgyaltak magas rangú vezetők, akik a fehérorosz–ukrán határ közelében találkoztak. Az egész napos tárgyalás délután ért véget. A felek közölték, hogy lesz második forduló is, előtte azonban visszatérnek fővárosaikba konzultációra – értesült a Reuters.

A BBC szerint a következő tárgyalás napokon belül megvalósulhat. Ukrajna kijelentette: fegyverszünetet kér és az oroszok kivonulását követeli az országból. A Kreml egyelőre nem közölte, hogy változott volna az eddigi álláspontja, de a tárgyaláson elhangzott, hogy az oroszok is hajlandóak a konszenzusra.

Fotó: Shutterstock

Az orosz és az ukrán tárgyalódelegáció talált olyan pontokat, amelyekben haladás érhető el 

– jelentette ki Leonyid Szluckij, az orosz küldöttség tagja, az orosz alsóház külügyi bizottságának tagja a Fehéroroszországban folytatott hétfői kétoldalú tárgyalások után. 

A TASZSZ hírügynökség jelentése szerint Szluckij közölte, hogy az ukrán fél hajlandó volt az aktuális kérdések részletes megvitatására és az orosz fél meghallgatására.