A kijevi polgármester, Vitalij Klicsko testvére szerdán jelentkezett tartalékosnak, mert, mint mondta, a hazája iránti szeretet arra készteti, hogy védelmezze azt. A két Klicsko – mindketten nehézsúlyú ökölvívó bajnokok – részt vettek az új toborzóiroda megnyitásán is. Bár a polgármester maga is a válság diplomáciai megoldását szeretné, „ha ez nem sikerül, akkor felkészültünk arra, hogy fegyvert vegyünk a kezünkbe, és megvédjük az országot” – idézte őt a Reuters.

Fotó: Shutterstock

Sportolói karrierjük jelentős részét mindketten Németországban töltötték, de Vitalij a múlt héten nyíltan és meglehetősen élesen bírálta Berlint, amiért nem hajlandó fegyvert szállítani Ukrajnának. A fivére azonban szerdán finomabban fogalmazott. 

Azt mondanám, hogy hálás vagyok Németországnak, mert egyetlen ország sem fektetett olyan sokat Ukrajnába, mint Németország az elmúlt pár évben

– mondta németül.