A szerdai dél-koreai elnökválasztáson győztes Jun Szuk-jeol kijelentései alapján Korea északi részére hasonlító sors várhat az ország dolgozóira, hiszen a politikus a munkamániás kultúra ellenére is elégedetlen a ledolgozott órák számával és a törvényileg meghatározott maximum által engedélyezett heti 52 órás határral – írja a Business Insider.

A mostani választásokon győztes Jun még júliusban kritizálta a korábbi elnök Mun Dzse-in munka és magánélet jobb egyensúlyát célzó politikáját. Ennek volt része a 40 órás munkahét, 12 órányi túlórával. A most megválasztott politikus szerint akár heti 120 órányi munkát is engedélyeznie kellene a rendszernek, amit aztán hosszabb pihenés is követhet. 

Ez az extrém javaslat öt 24 órás munkanapot jelent, de ha hét napra lebontjuk, akkor is napi több mint 17 óra munkaidő jön ki.

Fotó: Pool

Az OECD adatai szerint 2020-ban átlagosan 1908 órát dolgoztak a dél-koreai munkások, ami hetente 36,69 órának felel meg és a szervezet 38 országának az élmezőnyébe helyezi az országot, csak Costa Rica, Mexikó és Kolumbia előzi meg ebből a szempontból. Magyarországon a szervezet szerint 1660 órát töltött átlagosan egy dolgozó munkával 2020-ban.

A dél-koreai munkások 2020-as terhelése ez alapján durvának tűnhet, azonban a kemény munkát előtérbe helyező kultúra eredményeként ez még mindig jelentős mértékű csökkenés a 2013-ban tapasztalt, átlagosan 2106 órához képest. A hosszú munkaidő, és a hétvégi munka is jellemző az országban, ahonnan 

érkeztek jelentések például olyan futárokról, akik a túlságosan sok munkába haltak bele.

Fotó: Bloomberg

Ennek ellenére a politikus megszólalásai versenytársai éles kritikáját váltották ki, de mint a választás eredménye is jelzi, a társadalom többsége nem fordult ellene. Jun a 120 órás munkahétről szóló beszédében Afrikával kapcsolatban is érzéketlen megjegyzéseket tett, továbbá az ország alacsony termékenységi rátájának az okát a feminizmus terjedésében vélte felfedezni.