Az amerikai Brent Renaud amerikai újságíró halála után újabb nyugati újságírót ért támadás Ukrajnában, miközben az orosz ukrán háborúról tudósított. A Fox News riporterét, Benjamin Hall brit újságírója sérült meg - írja a The Hill című amerikai lap a Fox vezérigazgatójára hivatkozva. 

A csatorna közlése szerint egyelőre nagyon keveset tudnak Hall állapotáról és minden erejükkel azon vannak, hogy biztonságba helyezzék. 

Hall 2015 óta dolgozik a Foxnál, számos háborús övezetből tudósított már. Járt Szíriában, Afganisztánban, Irakban és a Gázai övezetben is, amikor harcol dúltak. Az ukrajnai harcok miatt utazott Kijevbe. 

Hall sérüléséről a Fehér Házban is megemlékeztek. Jen Psaki szóvivő úgy nyilatkozott, imádkoznak a férfi egészségéért. 

Az orosz-ukrán háború áldozatai között egyre több a civil is, már a hivatalos ENSZ adatok szerint is több száz ártatlan ember vesztette életét a konfliktusban, a valós szám azonban még ennél is jóval nagyobb lehet. 

Következményekkel számolhat Oroszország az amerikai újságíró halála miatt

Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó nyilatkozott erről.