Kihátrált főszponzora az olimpiai bajnok orosz úszó mögül, amiért részt vett a moszkvai Luzsnyiki Stadionban tarott eseményen, amelyet a Krím félsziget elcsatolásának nyolcadik évfordulónak alkalmából rendeztek, és amelyen Vlagyimir Putyin ott volt – írja a CNN. Az orosz elnök beszédet mondott a százezres tömeg előtt, akik rocksztároknál megszokott üdvrivalgással fogadták. Az ünnepségen Putyin az ukrajnai „speciális hadműveletét”, és a Krím annektálását méltatta.

A rendezvényen nyolc olimpiai bajnok is részt vett, köztük Jevgenyij Rilov, akinek főszponzora, a Speedo ezt igencsak nem nézte jó szemmel. Annyira nem, hogy fel is bontotta az úszóval kötött szerződését, mondván részvételével Rilov kiállt a putyini agresszió mellett.

A márka az úszótól megvont támogatás teljes összegét az ENSZ Menekültügyi Szervezetének adományozta.

„A hétvégi rendezvényen való részvételét követően a Speedo megerősíti, hogy azonnali hatállyal felmondta Jevgenyij Rilov szponzorálását. A lehető leghatározottabban elítéljük az ukrajnai háborút, és szolidaritást vállalunk Ukrajna népével, sportolóinkkal és csapattársainkkal, akiket a konfliktus érintett” – állt a márka közleményében.

A közösségi oldalon megjelent képek tanúsága szerint Rilov a rendezvényen az olimpiai aranyérmét, valamint az Ukrajnát megszálló orosz erők szimbólumaként használt Z jelet is viselte.

Fotó: Sputnik via AFP

A 25 éves úszó három érmet nyert a a koronavírus-járvány miatt tavaly nyárra halasztott 2020-as tokiói olimpián, férfi 100 és 200 hátúszásban lett első, míg a férfi 4×200-as gyorsváltóban egy ezüstöt szerzett. A 2016-os riói olimpián bronzérmet ért el 200 háton.

Sajtóhírek szerint a köztisztviselőknek kötelező volt a részvétel az ünnepségen, így Rilovnak is, aki főtörzsőrmester a moszkvai, lobnyai kerületi rendőrségnél.

A Speedo mellett a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA is kiakadt Rilovra.

„A FINA mélységes csalódottsággal vette tudomásul, hogy Jevgenyij Rilov is részt vett a Luzsnyiki Stadionban rendezett eseményen. Az ügyet még tovább vizsgáljuk” – jelezték.