Leállítja az új olaj- és földgázprojektek finanszírozását a holland ING-csoport – tudta meg a Reuters. Ezzel a pénzintézet az elsők között van a nagy pénzügyi cégek közül, mely hasonló lépéseket tesz a klímaváltozás elleni küzdelemben, egyetértésben a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) felhívásával, mely szerint az új fúrások leállítása nélkül nem lehetséges a felmelegedés mértékét 1,5 fok alatt tartani.

Az ING ugyan továbbra is finanszíroz energiaprojekteket, de a 2021. december 31. után elfogadott olaj- és földgázkutatást vagy -termelést már nem, különös tekintettel arra, hogy 

egyre nagyobb hangsúlyt kíván a finanszírozására fordítani, miközben a fosszilis energiával foglalkozó kezdeményezések hitelezését fokozatosan kivezeti.

Környezetvédők tiltakozása az ING fosszilishitelei ellen
Fotó: ANP via AFP

Mint elmondták, az energiatermelés dekarbonizálása szinte létfontosságú, ugyanakkor hozzátették, hogy a megfizethető és megbízható energiára is igaz ez. Ezért a meglévő partnerségeket folytatják. A cél, hogy a megújuló energiával kapcsolatban kihelyezett hitelek mértéke 2025-ig 50 százalékkal nőjön, ami a 2021-es 26 százalékos bővülés után nem is tűnik elérhetetlennek. Ebben az évben 7,3 milliárd eurónyi finanszírozás jutott hasonló projektekre.

Az olajipar finanszírozásának kivezetése azonban csak lépcsőzetesen lehetséges, ezért 2025-ig azt 12 százalékkal csökkentenék, 

így abban az évben erre a célra már csak 3,5 milliárd eurónyi hitelt adnának. A befektetők részéről növekszik a nyomás a bankokon, hogy gyorsabban lépjenek, mióta az IEA jelentése a fosszilis tüzelőanyagokkal kapcsolatos finanszírozás leállítására szólított fel. A legtöbb vállalat azonban csak limitált vállalásokat tett, például a sarkkörökön túli fúrások hitelezésének leállításáról. 

Környezetvédők tiltakozása az ING fosszilishitelei ellen

Az elmúlt évet jellemző és az orosz készletek alternatívájának keresése miatt azonban egyre erősebbek az energiaátmenet lassítását követelő hangok is.

A felelős befektetéseket szorgalmazó ShareAction februári jelentése szerint az olajvállalatoknak – ellentétben az energiaválságért az ESG-t felelőssé tevő propagandával – nem kell aggódniuk, hiszen a 25 legnagyobb európai bank 55 milliárd dollárt adott az olajipari cégeknek 2021-ben az olaj- és a földgáztermelés növelésére. A legtöbb hitelt ezen célból a HSBC, a Barclays és a BNP Paribas helyezte ki tavaly.