Rendkívül kínossá kezd válni a Roszkozmosz vezetői számára az űrincidens. Mint ismert: a három orosz kozmonauta, akik péntek este érkeztek meg a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetére, az első hivatalos felvételeken Ukrajna nemzeti színeiben, sárgában és kékben jelentek meg. 

A világhálón szélsebesen terjedt az az elmélet, hogy az űrhajósok így adtak egy fricskát Vlagyimir Putyinnak, noha már az első videóban is egyikük sietett leszögezni: valójában azonban sok sárga anyag halmozódott fel, ezért fel kellett használniuk az űrruhájukhoz. 

Azóta a Reuters hírügynökség jelentése szerint maga a Roszkozmosz is kénytelen magyarázkodni. Az orosz űrhivatal a Telegram csatornáján kijelentette: a sárga az csak sárga, nevetséges azt feltételezni, hogy ez valamilyen politikai akció lett volna. 

Fotó: Roscosmos TV

„A színek a kozmonauták egyetemének színei, mindhárman ott végeztek. Mindenhol az ukrán zászlót látni és belelátni mindenbe, ez őrültség” – írta a Roszkozmosz, amelynek vezetője, Dmitrij Rogozin még hangosabban igyekezett menteni a menthetőt. Rogozin egyenesen kijelentette, hogy az orosz űrhajósok semmiben sem szimpatizálnak Ukrajnával. 

A kérdésben a Nemzetközi Űrállomáson lévő Oleg Artemejev kozmonautának is meg kellett szólalnia a Roszkozmosz csatornán keresztül. Elmondása szerint a ruhákat egyébként már hat hónappal ezelőtt legyártották, mint ahogy a misszió időpontja is jó előre el volt döntve, így nehéz lett volna ennyivel előre megjósolni ennyivel a háború pontos időpontját. 

Artemejev kijelentette: annak ellenére, hogy ők az űrben vannak épp, akkor is támogatják népüket és elnöküket.