A Facebookon közölt számokat a családi adóvisszatérítésről Varga Mihály pénzügyminiszter. Mint írja, az első körben február 14-ig több mint 610 milliárd forintot kaptak vissza a gyermekes családok, míg március 1-én megkezdődött a kiutalás azoknak is, akik az adóbevallásukban érvényesítik az adókedvezményt.

Fotó: Mórisz-Sabján Simon

A politikus szerint 106 ezren igényelték így a kedvezményt, ami összesen 33 milliárd forintot jelent. Jelezte azt is, hogy arra kérte az adóhivatal vezetőjét, hogy a kiutalási folyamatot gyorsítsák fel, hogy a bevallás érkezését követő két hétben kiutalják az összeget a 30 napos határidő helyett.

Varga végül a bejegyzéshez fűzött kommentben emlékeztetett arra, hogy 2009-ben a családi adókedvezmény összege mindösszesen 12 milliárd forint volt.