A NATO-nak hosszan tartó szembenállásra kell felkészülnie az Ukrajna ellen háborút folytató Oroszországgal, ehhez a szankciók fenntartására, valamint a védelem megerősítésére van szükség – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben, a tagállamok külügyminisztereinek kétnapos tanácskozására érkezve szerdán.

Reálisnak kell lennünk. A háború sokáig tarthat, hónapokig vagy akár évekig is

– fogalmazott Stoltenberg.

Moszkva teljes körű offenzívára készül Kelet-Ukrajnában, a Donyec-medence teljes régiójának ellenőrzésére. A térség elfoglalásával közvetlen összeköttetést kíván teremteni Oroszországgal. Ukrajnának ezért sürgősen katonai támogatásra van szüksége, nehéz- és könnyűfegyverekre egyaránt – mondta Stoltenberg.

Az ukrajnai Bucsa városában a civilek tömeges kivégzése megmutatta Putyin háborújának természetét. Civilek megölése háborús bűn, a katonai szövetség a mészárlás minden részletének felderítését, felelőseinek elszámoltatását sürgeti – tette hozzá a NATO-főtitkár.

Jens Stoltenberg a brüsszeli székházában 2022. április 6-án
Fotó: EVELYN HOCKSTEIN / AFP

Tájékoztatása szerint a külügyminiszterek a tanácskozás első napján, csütörtökön megvitatják a megváltozott biztonsági környezettel foglalkozó új NATO-stratégia koncepcióját. A stratégia a NATO tervezete arra vonatkozóan, hogy a katonai szövetség milyen válaszokat adjon az egyre veszélyesebbé vált világ kihívásaira, és hogyan biztosítsa az összes tagállam védelmét – mondta.

A miniszterek áttekintik a változó globális erőegyensúlyokat, köztük Oroszország agresszív lépéseinek következményeit,

Kína gazdasági megerősödésének biztonságra gyakorolt hatását, valamint azokat a kihívásokat, melyeket Oroszország és Kína együtt jelentenek a szabályokon alapuló nemzetközi rendre és a demokratikus értékekre. Megbeszélik azt is, hogy a NATO miként kezelje a kiber- és a hibrid hadviselés, a terrorizmus, valamint a klímaváltozás okozta fenyegetéseket és azoknak a biztonságra gyakorolt következményeit – tájékoztatott a főtitkár.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter és Jens  Stoltenberg NATO-főtitkár a NATO-tagországok külügyminisztereinek kétnapos brüsszeli tanácskozása előtt
MTI/EPA/Olivier Fotó: Olivier Hoslet

Antony Blinken amerikai külügyminiszter a tanácskozásra érkezve közölte, hogy az elmúlt hónapokban rendkívül szoros együttműködés alakult ki az Egyesült Államok és a NATO tagországai között. 

Fontosnak nevezte a további együttműködés, az egyeztetés és a megbeszélések folytatását.

Hangsúlyozta, rendkívüli nyomást helyeznek Oroszországra, valamint azt, hogy tovább erősítik a szövetség védelmét. A tagországok külügyminiszerei nemcsak arról beszélnek majd, hogyan folytassák erőfeszítéseiket, hanem arról is, miként lépjenek előre ezeken a területeken – közölte.