Nem hagyta szó nélkül Joe Biden amerikai elnök legutóbbi Twitter-bejegyzését Jeff Bezos, a világ második leggazdagabb embere. Az Amazon alapítója szerint ugyanis az, hogy Biden összemossa az elleni küzdelmet a gazdag vállalatok megadóztatásával, az nagy hiba. 

Bezos szarkasztikusan megjegyzi, Biden bejegyzését is megvizsgálhatná az információkat ellenőrző bizottság. Az amerikai elnök a posztjában arra utal, hogy az inflációt azzal lehet a legkönnyebben legyőzni, ha a leggazdagabb vállalatok befizetik a saját részüket a közösbe.

Fotó: AFP

 Bezos erre válaszul azt írta: a nagyvállalatok adójának emelését készséggel hajlandó megvitatni, de azt, hogy ez hatékony lenne az infláció ellen, már igenis vitatja. 

Biden egyébként – noha ebben a bejegyzésben külön nem említette Bezos vállalatát – korábban már többször kritizálta az Amazon adófizetési szokásait. A cégbirodalom például 2017-ben és 2018-ban egy fillér jövedelemadót sem fizetett be az államkasszába. A vállalat már akkor visszaszólt a vádakra, közölték: évente több milliárd dollárnyi vállalati adót fizetnek be szerte az államokban.