BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kiderült, hogy milyen vizsgálatokra kell a legtöbbet várni az egészségügyben

Az is kiderült, hogy a 35 év alattiak körében a legnépszerűbbek a magánparxisok.

A magánellátásban közel harmadannyi idő alatt jutnak ellátáshoz az ügyfelek, mint az államiban. Az átlagos várakozási idő a szakorvosi és diagnosztikus vizsgálatoknál 8 nap, míg a közfinanszírozásban 20 nap körül alakul. A vizsgálatok közül a gasztroenterológiára és endokrinológiára kell a legtöbbet várnia a betegeknek – derült ki a Prémium Egészségpénztár saját tagjai között végzett felméréséből.

Unknown,Woman-doctor,And,Female,Patient,Sitting,And,Talking,At,Medical
Fotó: Shutterstock

A magánellátásban a pénztártagok az előre egyeztetett időpontra érkezve átlagosan 10 perc alatt kerülnek orvoshoz, aki aztán 21 percet szán rájuk, a közellátásban 25 perc várakozásra 13 perces vizit jut.

A magánellátásban inkább érzik úgy a betegek, hogy partnerként kezelik őket, korlátozás nélkül elmondhatják panaszaikat, és alaposabban megvizsgálják, illetve pontosabban felvilágosítják őket.

Ugyanakkor nincs érdemi különbség az orvosok szakmai megítélésében. A Prémium Önkéntes Pénztárak reprezentatív felmérése szerint a magánegészségügy a 35 év alattiak körében a legnépszerűbb.

Jól teljesítettek az egészségkasszák 2021-ben: éves szinten nőtt a taglétszám a jegybanki adatok szerint, a tagdíjbevétel pedig meghaladta a 49 milliárd forintot. A magánellátásra 19 milliárdot költött a tagság. A Prémium Egészségpénztár saját tagjai között végzett felmérést arról, hogy milyen ellátást intéznek leginkább magánúton, és átlagosan mennyit kellett várniuk a konzultációra. 

A kutatás eredményei szerint a Prémium Egészségpénztár tagjai a szakorvosi és diagnosztikai szolgáltatásokat szinte kizárólag előzetes időpontfoglalás alapján és nagyobbrészt a magánellátásban vették igénybe.

A magánellátásba egyébként a megkérdezettek 71 százaléka telefonon foglal időpontot, az online felületek aránya lényegesen alacsonyabb, 23 százalékos.

A telefonos időpontfoglalások aránya még magasabb a vidéki városokban (82 százalék), míg az online foglalások a fővárosban a legnépszerűbbek (27). Az állami ellátást a telefonos és személyes foglalás uralja.

A felmérésből az is kiderült, hogy átlagosan mennyit kell várni egy-egy orvosi konzultációra. A Prémium Egészségpénztár tagjainak tapasztalatai szerint a várakozási idő a magánellátásban szakorvosi vizsgálatok esetén átlagosan 7,5, diagnosztikában 7,4 nap, mindez az állami ellátás keretében 19, illetve 21 nap. Az állami ellátásban a legtöbbet az endokrinológiára, a gasztroenterológiára és a neurológiára kell várni, míg a diagnosztikában a listát az állami rendszerben az MR- és az ultrahangvizsgálatok vezetik.

A Prémium Pénztárak megbízásából tavaly egy országos reprezentatív kutatás is készült, ebből az derült ki, hogy az egészségpénztári tagsággal nem rendelkezők a legnagyobb arányban fogászati problémák esetében fordultak magánorvoshoz, 2020-ban a második helyre a szűrővizsgálatok kerültek (29 százalék), míg szakorvosi ellátásért 27 százalék keresett fel privát praxist.

A magánellátást leginkább a fiatalok veszik igénybe: a 25–34 évesek közül majdnem kétszer annyian fordulnak magánorvoshoz, mint az 55–64 évesek közül.

Az elmúlt egy évben az egészségügyi szolgáltatást igénybe vevő 18–24 évesek 54 százaléka tett így, ez az arány a 25–34 évesek körében már 59, míg az 55–64 évesek körében a legalacsonyabb, 32 százalékos.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.