Jelentősen emelkedett Finnországban a NATO-csatlakozást támogatók száma Oroszország ukrajnai hadművelete nyomán – derült ki a Yle finn közszolgálati televízió megbízásából elvégzett közvélemény-kutatásból.

A hétfőn ismertetett felmérés szerint a megkérdezettek több mint háromnegyede, vagyis 76 százaléka támogatná az eddig semleges státuszú ország csatlakozását az észak-atlanti szövetséghez.

 A megkérdezettek 12 százaléka ugyanakkor továbbra is ellenzi az elképzelést, 11 százalék pedig bizonytalan volt a kérdésben.

Parliamentary debate on Nato membership begins in Finland
Sanna Marin finn miniszterelnök  a finn parlament plenáris ülésén Helsinkiben, Finnországban, 2022. április 20-án, mellette Pekka Haavisto külügyminiszter.Fotó: AFP

Egy, márciusban elvégzett közvélemény-kutatás még 62 százalékos támogatottságot jelzett az esetleges NATO-csatlakozáshoz. Svédország és Finnország a tervek szerint most, májusban hoz összehangolt döntést a NATO-csatlakozási kérelméről, reagálva az Ukrajna elleni orosz hadműveletre. A főtitkára a múlt héten Brüsszelben biztosította a két országot arról, hogy felvételük gyorsan megvalósulhat. A két skandináv ország csatlakozását ugyanakkor minden NATO-tagállamnak jóvá kell hagynia.

Moszkva komoly következményekkel, köztük nukleáris fegyverek Kalinyingrádba telepítésével fenyegetőzött arra az esetre, ha Svédország és Finnország csatlakozik a NATO-hoz.

Feladja hintapolitikáját Finnország, Nyugatot választja az oroszok helyett

A finnek heteken belül dönthetnek a NATO-tagfelvételi kérelem benyújtásáról, amely véget vetne évtizedekre visszanyúló katonai semlegességnek.