Az egykori gerillából lett szociáldemokrata politikus, Gustavo Petro győzött a hét végén Kolumbiában rendezett elnökválasztáson a hétfőn közzétett nemhivatalos végeredmény szerint. Több évtizedes konzervatív vezetés után ő a latin-amerikai ország első baloldali elnöke.

PETRO, Gustavo
Fotó: Andres Quintero

Petro – aki korábban Bogotá polgármesteri tisztét is betöltötte – a második fordulóban a szavazatok 50,5 százalékával nyert, míg ellenfele, az egyébként Iván Duque leköszönő elnök által is támogatott, függetlenként induló milliárdos, Rodolfo Hernández a voksok 47,3 százalékát kapta. A hivatalos adatok szerint a szavazásra jogosult 39 millió állampolgárból körülbelül 22,6 millióan járultak az urnákhoz, mintegy 1,2 millióval többen, mint az első fordulóban. 

Kampányában Petro egyebek között ingyenes egyetemi oktatást, nyugdíjreformot és a megműveletlen területek adóterheinek növelését ígérte, valamint megígérte, hogy gátat szab az olajipar terjeszkedésének,

hozzátéve, hogy a már aláírt szerződéseket tiszteletben tartja. 

Reformokat indítunk, érdemi, átfogó átalakításokat

– jelentette ki győzelmét követően. 

Az új elnök mindössze 17 évesen csatlakozott az azóta párttá alakult, M-19 nevű baloldali gerillamozgalomhoz, és később börtönbe is került, ahonnan amnesztiával szabadult.

Ez volt a második elnökválasztás Latin-Amerika harmadik legnépesebb országában azóta, hogy a kormány aláírta a békeszerződést a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) baloldali gerillaszervezettel. 

Az új alelnök várhatóan az afrokolumbiai rasszizmusellenes, feminista aktivista, Francia Márquez lesz. A gyermekeit egyedül nevelő nő többször kiállt az őslakosok földjét tönkretevő illegális bányászat ellen, aktivista tevékenységéért pedig egyszer meg is akarták gyilkolni. Márquez – aki 2018-ban megkapta a zöld Nobel-díjként emlegetett Goldman Környezetvédelmi Díjat is – 2014-ben mintegy 80 nőtársával több mint 560 kilométert gyalogolt szülőfalujából Bogotáig, tiltakozva a település környékén kezdődött aranybányászat környezetkárosítása ellen. 

Az Egyesült Államok vezetése az elsők között gratulált Petro győzelméhez. Antony Blinken külügyminiszter jelezte: az új kormánytól az amerikai-kolumbiai kapcsolatok szorosabbá tételét várja.