A majomhimlő csak szoros kontaktus útján terjed, tömeges megbetegedésekre nem kell számítani

 – jelentette ki Müller Cecília országos tisztifőorvos a TV2 Mokka című műsorában csütörtök reggel. Elmondta, hogy a fertőzés jellegzetes tünetei a testfelszínen keletkező hólyagok, amelyek először az arcon, a tenyéren, majd a test egyéb részein is megjelennek.

Müller Cecília országos tisztifőorvos sajtótájékoztatót tart Budapesten, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) főépületében 2022. január 11-én. Müller Cecília elmondta, hogy mindenkinek ajánlja a koronavírus elleni oltás harmadik dózisának felvételét. Közölte, bizonyított, hogy a második oltás után három-négy hónappal csökken a szervezet immunvédelme.
MTI/Mónus Márton
Fotó: Mónus Márton / MTI

A vírus terjedésével kapcsolatban elmondta, hogy leginkább a hólyagokon belül, illetve egyéb testváladékokban van nagy számban jelen a vírus, ezért szoros kontaktusra (együttélés, szexuális kapcsolat) van szükség ahhoz, hogy a vírus terjedni tudjon, és a fertőzött személy kültakaróhiány vagy egyéb seben keresztül átadhassa a fertőzést más személynek. Hozzátette, hogy a hólyagok pörkösödése, majd leválása után megszűnik a fertőzőképesség. 

Megszólaltak a hatóságok a majomhimlő-fertőzött magyar férfiről

Három hétre karanténba került a majomhimlős férfi.

Hangsúlyozta, hogy a koronavírussal ellentétben a majomhimlő nagyon ritka esetben terjed a légutakon keresztül, és kiemelte, hogy a beteg elkülönítése feltétlenül szükséges, de a szoros kontaktok esetében erre nincs szükség.