Könyvtárat szeretne magának a kunpeszéri óvoda, a kicsiknek pedig most a Tesco Ön választ, mi segítünk című pályázatán bárki segíthet abban, hogy megvalósíthassák az elképzelésüket.

Az áruházlánc évek óta működteti a helyi közösségeket segítő, közösségépítő, környezetszépítő, illetve felzárkóztató, fejlesztő programokat megvalósító pályázatát, az elmúlt években több tízmillió forintnyi támogatást osztott szét 168 civil szervezet, például a Végtaghiányos Gyermekekért Alapítvány között. Így nem meglepő, hogy a vásárlóknak idén is lehetőségük van arra, hogy a vásárlásuk után kapott zsetonokkal egy számukra szimpatikus kezdeményezést támogassanak. Bács-Kiskun megyében például a Kunpeszéri Napközi-otthonos Óvoda számít a zsetonokra, ugyanis célul tűzték ki, hogy az óvodaudvar már meglévő zöldséges- és gyümölcsösöskertje mellé egy könyvtárat is kialakítanak.

„Egy 700 lelket számláló település kicsi óvodája vagyunk – nagy tervekkel. A gyümölcsöskert után most egy saját könyvtárról álmodunk, mert hiszünk az olvasás jellemformáló erejében, abban, hogy a könyvek nemcsak a világot, hanem a másik embert is képesek közelebb hozni hozzánk, valamint abban, hogy a tudásnál nincs nagyobb érték. Ebben kérjük most a közösség támogatását, remélve, hogy segítenek nekünk az álmunk valóra váltásában.”

A kampányukhoz egy rendkívül aranyos videót is készítettek, amelyben a gyerekek mondják el, miért lenne fontos a számukra a könyvtár.

A dabasi, ráckevei, kunszentmiklósi, kiskunlacházai Tescóban való vásárlás után tehát érdemes lesz megkeresni a zsetongyűjtő dobozok valamelyikét, és augusztus 7-ig „leszavazni” rájuk, mert ezáltal is tehetünk egy jobb világért.