BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Belgiumban egy három év alatti gyermek fertőződött meg majomhimlővel

A szakértő szerint nagyon ritka, hogy a fertőzés szülőről gyerekre terjed, de előfordulhat.

Belgiumban egy három év alatti gyermek fertőződött meg majomhimlővel – számolt be róla szerdán a Sudinfo hírportál. Steven Van Gucht, a belga közegészségügyi intézet (Sciensano) fertőző betegségekkel foglalkozó osztályának vezetője azt nyilatkozta, hogy nagyon kivételes esetről van szó, a gyermeket valószínűleg saját szülei fertőzhették meg. Véleménye szerint nagyon ritka, hogy a fertőzés szülőről gyerekre terjed, de előfordulhat. Mint mondta, a gyermekek tünetei általában enyhék.

A betegségben szenvedőknek nagyon kell vigyázniuk, hogy ne fertőzzék meg gyermekeiket. Akár egy törölközővel is át lehet adni a fertőzést

– magyarázta Marc Van Ranst virológusprofesszor a helyi sajtónak. Európában eddig 29 fertőzést igazoltak gyermekeknél.

 

Belgiumban a járvány kezdete óta 671 majomhimlős esetet regisztráltak a Sciensano kedden közzétett adatai szerint: 360 fertőzöttet Flandriában, 236-ot Brüsszelben és 75-öt Vallóniában, szinte minden érintett 16 és 71 év közötti férfi.

 

Harmincegy ember került eddig kórházba, de egyikük sem szorult intenzív ellátásra. Halálos kimenetelű esetekről nem érkezett jelentés. A Sciensano tájékoztatása szerint a Belgiumban rendelkezésre álló 3220 adag majomhimlő elleni oltóanyagból 1153 adagot használtak fel. Stefaan Van der Borght, a járványkockázat-kezelési csoport (RMG) elnöke arra figyelmeztetett, hogy a vakcina nem csodaszer, oltás után is fennáll a fertőzés veszélye. „Kerülni kell a betegségben szenvedő emberekkel való érintkezést, és korlátozni kell a szexuális kapcsolatot” – mondta.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.