Meg nem erősített ukrán közlések szerint ismét eltalálták az Antonovszkij-hidat. A közösségi médiában és az Unian.net -en található képek szerint ez valban megtörtént, s állítólag legalább 8 robbanás hallatszott az orosz kézen lévő Herszonban, miközben az ukránok ellentámadásba lendültek az oroszok által elfoglalt területek visszaszerzése érdekében.

Az ukrán hadsereg hétfőn régóta várt ellentámadásba kezdett hétőn az orosz erőkkel szemben az ország déli részén – közölte az ukrán déli parancsnoksága hétfőn. A Reuters közlése szerint a parancsnokság szóvivője, Natalia Humenyuk megerősítette az offenzíva hírét, és közölte, hogy az ellentámadás kiterjed Herszon régióra is. 

Mint korábban megírtuk, Herszon visszafoglalásához kijevi jelentések szerint az ukrán erők gyakorlatilag elvágták a Dnyeper folyó jobb partján lévő oroszországi csapatok és azok bal parti utánpótlási bázisai közti kapcsolatokat. Használhatatlanná tették a három fő logisztikai ütőeret, a Dnyeperen átívelő vasúti hidat, továbbá a novo-kahovkai vízerőmű gátján futó közutat és az Antonovszkíj hidat – állítják. Egyelőre kevés bizonyíték van a legfontosabb elem, az Antonovszkíj híd teljes használhatatlanságára vonatkozóan. Viszont az atlanticcouncil.org szerint az oroszországiak minimalizálni próbálják a hidat ért sérülések jelentőségét. 

Az Antonovszkij-híd az oroszok fő utánpótlási vonala volt a Dnyeperen keresztül a régióban, az ukránok nem először támadják már. A brit védelmi minisztérium korábbi értékelésében jelezte, hogy a híd egyike annak a két közúti átkelőhelynek a Dnyeper felett, amelyeken keresztül Oroszország elláthatja vagy kivonhatja erőit a folyótól nyugatra elfoglalt területéről. Ez a terület magában foglalja Herson városát, amely politikailag és szimbolikusan is fontos Oroszország számára.