Nyolcadik napja tartanak Iránban a véres kormányellenes tüntetések, amelyek végkimenetelét egyelőre megjósolni sem lehet, de az biztosan kijelenthető, az ország nem térhet vissza oda, ahol alig egy héttel ezelőtt volt. A demonstrációk immár nem is a nők jogairól, hanem egész Irán jövőjéről szólnak, legalábbis a tüntetők szerint. Az biztos, hogy a szellemet nagyon nehéz lesz visszazárni a palackba. 

Fotó: AFP

A demonstrációk azt követően robbantak ki, hogy rendőrségi őrizetbevételkor életét vesztette egy 22 éves kurd származású nő, Mahsa Amini. A fiatal bűne mindössze az volt, hogy „nem megfelelően” viselte a hidzsábját, azaz a haját és a nyakát eltakaró sálat. A halálhír után nők ezrei kezdték elégetni a hidzsábjaikat országszerte, majd amikor a rendőrség fel akart lépni az ilyen spontán események ellen, kitört a vérengzés. 

A tüntetésekben immár 35-en vesztették életüket, köztük a rendfenntartók közül is többen

 – írja a Guardian. 

Eközben vizsgálat is zajlik Amini halálának ügyében. Az aktivisták szerint a nő halálát a fejét ért ütések okozták – a halála előtt napokig kómában volt –, ám Ahmad Vahidi belügyminiszter szerint nem volt verés a fogdában, a hatóságok szerint szívrohamban hunyt el. 

Azonban immár nem is csak a nők jogairól szól a megmozdulás, főleg, hogy a legtöbb helyen már nem csupán a sálakat égetik, hanem a legfelsőbb vezető, Ali Hámenei szobrait és óriásplakátokon kihelyezett arcképét. 

A tiltakozásokba már nemcsak a kisebbségek, hanem az iráni fiatalok is bekapcsolódtak, akiknek elegük van az immár évtizedek óta tartó elnyomásból, elvándorlásból és az egyre súlyosabb gazdasági válságból, amelybe Irán a nyugati szankciók miatt belesodródott. Az infláció nyáron meghaladta az 50 százalékot, az iráni riál pedig 8 százalékkal gyengült a dollárhoz képest az idén – összegezte a CNBC.  

Ugyanakkor Teheránban több ezren tüntettek a demonstrációk ellen, szolidaritásukról biztosítva a kormányt. Ennek ellenére a helyzet rendkívül kiélezett, és az iráni vezetésnek az elmúlt évek legsúlyosabb belpolitikai válságával kell szembenéznie.