Az Európai Bizottság intézkedéseket javasolt pénteken, köztük az oltási kampányok fokozását és az egészségügyi rendszerek felkészítését, hogy az őszi és a téli időszakban elkerülhető legyen a koronavírus-fertőzés európai esetszámainak újabb emelkedése.
 

Vaccines Photo Illustrations
Fotó: NurPhoto via AFP

Az uniós bizottság által javasolt, a világjárvány jövőjét és a lakosság immunitási szintjét a remények szerint meghatározó intézkedések célja az oltóanyagok beadásának fokozása, valamint a járvány terjedésének nyomon követése.
A brüsszeli testület közleményében hangsúlyozta, a tagállamoknak újabb stratégiákat kell kidolgozniuk, hogy gyorsan, tartósan és hatékonyan tudjanak reagálni a koronavírus-járvány ismételten várható erősödésére a hűvösebb időszakban. 

A tagállamok oltási programjainak összehangolása korlátozni fogja az egészségügyi rendszerekre nehezedő nyomást, a gazdaságok zavarait és a társadalom előtt álló kihívásokat – írták.


Az Európai Bizottság egyebek mellett azt javasolta, hogy a tagállamok indítsanak kampányt a koronavírus elleni első és második oltás, valamint az emlékeztető – azaz harmadik és negyedik – oltások felvételre. A tagállamoknak kiemelten kell kezelniük a harmadik és negyedik oltások beadását a 60 évesnél idősebbek, valamint azok számára, akik különösen ki vannak téve a koronavírus okozta betegség kockázatának – húzták alá. A tagállami hatóságok számára elegendő logisztikai kapacitást kell biztosítani az oltások beadásához – tették hozzá. Emellett, mint írták
 

a tagállami kormányoknak a járványügyi helyzettől függően fontolóra kell venniük a szájat és az orrot eltakaró maszkok használatának újbóli elrendelését, valamint a rendezvények és összejövetelek résztvevői számának korlátozását a vírus terjedésének akadályozásáért.


Az EU-n belüli szabad mozgás biztosítása továbbra is döntő fontosságú mind az egyéni utazók, mind az áruszállítás szempontjából a koronavírus-járvány hullámgörbéjének esetleges újabb emelkedése esetén is – húzták alá.
Mivel továbbra is alapvető fontosságú a koronavírus elleni globális küzdelem támogatása a világjárvány megszüntetéséért, az EU megújítja együttműködését nemzetközi partnereivel, hogy világszerte biztosítsa az oltóanyagok gyors fejlesztését, elérhetőségét és méltányos elosztását – olvasható az Európai Bizottság közleményében.

 

Maszkhordásra buzdítanak Romániában 

Védőmaszk viselését és más óvintézkedéseket ajánlott a tanárok, diákok és szülők figyelmébe a román egészségügyi minisztérium a koronavírus és más légúti fertőzések terjedésének megfékezésére abban a közleményben, amelyet a közelgő tanévkezdés alkalmából adott ki pénteken.
 

A tárca felhívta a figyelmet arra, hogy a hideg évszakban gyakoriak a légúti fertőzések az iskolai közösségekben, a közéjük tartozó új koronavírus és az influenzavírus pedig súlyos szövődményeket okozhat, főleg a más betegségekben szenvedők körében. A fertőzések féken tartásáért a közlemény az olyan higiéniai szabályok betartásának fontosságát hangsúlyozza, mint a gyakori kézmosás, az osztálytermek fertőtlenítése és rendszeres szellőztetése, és arra is kitér, hogy ha valakinek köhögnie vagy tüsszentenie kell, akkor papír zsebkendővel vagy könyékhajlatával takarja el arcát.

Fotó: AFP


A román egészségügyi tárca továbbra is ajánlja a másfél méteres távolság tartását a zárt terekben, a védőmaszk viselését a zsúfolt termekben, azt kéri a szülőktől, hogy ne engedjék iskolába gyerekeiket, ha megfázás jeleit tapasztalják rajtuk, a tanárokat pedig arra biztatja, hogy figyeljék diákjaik egészségi állapotát, különítsék el és küldjék orvoshoz azokat, akiknek légúti fertőzéses tüntetik vannak. A minisztérium a koronavírus és a szezonális influenza elleni oltás felvételét szorgalmazza a tanévkezdés alkalmából kiadott közleményében.
 

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter korábban többször jelezte: a tárcának – az egészségügyi márciusi feloldása óta – semmilyen jogi eszköze nincs arra, hogy az ajánlásokon túl bármilyen kötelező érvényű óvintézkedést írjon elő a koronavírus terjedésének megfékezésére. Azt is kizártnak nevezte, hogy egy újabb járványhullám esetén ismét felfüggesztenék vagy az internetre költöztetnék az oktatást.


Egyelőre Romániában nincs jele annak, hogy a koronavírus-járvány újabb hulláma közeledne: az esetszámok egy hónapja folyamatosan, heti 20-30 százalékkal csökkennek, az utóbbi héten a napi 2600 új fertőzés számított átlagosnak.

A halálesetek mozgóátlaga immár két hete 20 körül stagnál: pénteken újabb 23 koronavírusos beteg haláláról számolt be az egészségügyi minisztérium. Jelenleg 2339 fertőzött szorul kórházi ellátásra, közülük 191-en kapnak intenzív terápiát.

Nem árazták még be a piacok a kínai járványhelyzet súlyosságát

Több mint hatszázezer új fertőzöttet azonosítottak világszerte