A megszálló orosz és a Moszkva-barát erők által ellenőrzött négy ukrán területen ma népszavazást tartanak az Oroszországhoz való csatlakozásról –  írja a Reuters

Az oroszok által beiktatott vezetők kedden bejelentették a népszavazás tervét, amely élesen kiélezheti a háborút. 

Az Ukrajna területének mintegy 15 százalékát kitevő Luhanszk, Donyeck, Herszon és Zaporizzsja tartományokban péntektől keddig tartanak a szavazások.

Ukrajna ebben a hónapban ellentámadásba kezdett, amely nagy területeket foglalt vissza, hét hónappal azután, hogy Oroszország megtámadta, és háborút indított az ország ellen. 

Mivel Vlagyimir Putyin orosz elnök a héten bejelentette 300 ezer katona mozgósítását, Moszkva a jelek szerint megpróbálja visszaszerezni a vezetőszerepet a konfliktusban. Oroszország azzal érvel, hogy ez egy lehetőség a régióban élők számára, hogy kifejezzék véleményüket.

A hadművelet kezdetétől fogva azt mondtuk, hogy az adott területek népeinek kell dönteniük a sorsukról, és az egész jelenlegi helyzet megerősíti, hogy urai akarnak lenni a sorsuknak

 – mondta a héten Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.