BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Este nyolcig lesznek nyitva a fővárosi temetők

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A mindenszentek ünnepe és a halottak napja alkalmából november 2-áig este nyolc óráig lesznek nyitva a fővárosi temetők – közölte a Budapesti Közművek temetkezési divíziója. Október 27. és november 2. között reggel hét és este nyolc óra között tartanak nyitva a temetők, november 3-ától ismét a szokásos nyitvatartási rend lesz érvényben, azaz reggel fél nyolctól délután öt óráig látogathatók a sírkertek – közölték. 

Az idén két temetőben is tartanak központi kegyeleti megemlékezést: október 31-én délután öttől az Új Köztemető szóróparcellájában, valamint november 1-jén ugyancsak délután öt órától a Farkasréti temetőben, a ravatalozó előtti téren. A BTI Temetkezési Divízió a legnagyobb forgalmú Új köztemetőben azzal is segíti a látogatókat, hogy igény szerint október 29-étől november 1-jéig térítésmentesen, kisbusszal is eljuthatnak hozzátartozóik sírhelyéhez. A jármű reggel nyolc és délután öt óra között áll rendelkezésre – írták. 

A kegyeleti helyszínek nyugalmának biztosítása érdekében október 29-étól november 2-áig a temetőkbe gépjárművel tilos behajtani. Kivétel ez alól az Új köztemető, ahová ebben az időszakban díjmentesen lehet bemenni.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy az európai uniós országokban érvényes mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkező látogatót szállító gépjárművek időkorlátozás nélkül hajthatnak be a temetőkbe, ha ezt a sírkertek forgalma lehetővé teszi. A mozgásukban korlátozottakat arra kérik, hogy ezeken a napokon lehetőség szerint a kisebb forgalmú délelőtti órákban keressék fel a temetőket. Az Angeli úti és a Tamás utcai temetőben azonban – kis méretük miatt – nincs lehetőség a gépjárműforgalomra – írták.

A biztonságos temetőlátogatás, valamint a forgalom zavartalan lebonyolítása érdekében a BTI a sírkertekben megerősített rendészeti szolgálatot biztosít, valamint a kerületi rendőrök, közterület-felügyelők és polgárőrök is járőröznek majd. A BTI a Farkasréti temető ravatalozóját és az Óbudai temető bejáratánál található kápolnát mindenszentek és halottak napján sötétedéstől az alkalomhoz illő motívumokkal, fényfestéssel világítja meg – jelezték.
 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.