BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ferenc pápa a Vatikánba invitálta Putyint és Zelenszkijt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A katolikus egyházfő kész közvetíteni a háborúzó felek között, ugyanakkor a pápával beszélő Leonyid Szevasztyjanov, az óhitű ortodox keresztények nemzetközi szövetségének elnöke szerint elsősorban az orosz félnek kellene engednie.

Kész közvetíteni az ukrajnai konfliktus rendezésében Ferenc pápa, aki a Vatikánt is felajánlotta mint helyszínt, ahol Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök találkozójára sor kerülhet – közölte a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek nyilatkozva kedden Leonyid Szevasztyjanov, az óhitű ortodox keresztények nemzetközi szövetségének elnöke a katolikus egyházfővel folytatott beszélgetésére hivatkozva.

Ferenc pápa
Fotó: Riccardo De Luca / AFP

A Kreml részéről korábban Dmitrij Peszkov szóvivő üdvözölte Emmanuel Macron francia elnök arra vonatkozó javaslatát, hogy a közvetítési erőfeszítésekbe be lehetne vonni Ferenc pápát és az amerikai vezetést is.

„Peszkov reakciója mutatja, hogy Oroszország elfogadhatónak tartja Ferenc pápa személyét. Valamilyen elmozdulásra van szükség, valószínűleg mindenekelőtt orosz részről. A pápa megerősítette nekem, hogy kész közvetítőként fellépni, és felajánlotta, hogy a Vatikán szívesen lenne a tárgyalások helyszíne, első körben Zelenszkij és Putyin között. Ezeket Ferenc pápa, Zelenszkij és Putyin részvételével kerekasztal-tárgyalások formájában tartanák, melyeket az egyházfő moderálna. Az elnökök megvitathatnának olyan témákat, mint a tűzszünet, valamiféle csapatszétválasztás, később terítékre kerülhetnének globálisabb ügyek is” – mondta Szevasztyjanov.

Az ortodox vezető elmondta, hogy Ferenc pápa egy konferenciát is javasolt a tárgyalások után, amelyre az ukrán és az orosz fél mellett az Egyesült Államok és az európai országok képviselői is hivatalosak lennének. Mint mondta, ez egyfajta európai biztonsági konferencia lenne, amelyen a felek megegyezhetnének a biztonság valamiféle új formájáról.

A Vatikán megfelelő infrastruktúrával rendelkezik Rómában ahhoz, hogy bármilyen formátumú konferenciát meg tudjon rendezni területén

– tette hozzá.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.