A svédországi Skansen Akvárium új lakója az érkezése után néhány nappal igazi felfordulást okozott. A Sir Hiss nevű királykobra szombaton Houdini módjára szökött meg a terráriumából, és eltűnt az állatkertben. Az intézményt részlegesen lezárták, hogy megtalálják a veszélyes állatot, de hétfőn még mindig nem akadtak a nyomára – írta meg a Barron’s.

király kobra
Fotó: Getty Images

Sir Hiss, vagy ahogy azóta nevezik, Houdini gyorsan megtalálta lakóhelye gyenge pontját. Egy látogató vette videóra a szökést. A

 felvételen látszik, hogy a kígyó szombaton bemászott a terráriumban lévő lámpatest alá és eltűnt az álmennyezetben.

A Skansen Akvárium igazgatója, Jonas Wahlstrom elmondta, hogy a személyzet liszttel hintette be a lezárt területet, hogy nyomon tudják követni a kobrát. Emellett ragadós csapdákat is kihelyeztek, amiket egyelőre elkerült a szökevény. Speciális kamerákkal a szennyvízvezetékeket is átkutatják.

Hozzátette, hogy az akváriumban már 15 éve tartanak királykobrákat, és eddig sosem fordult elő ilyesmi.

Houdini néhány nap alatt megtalálta a rést a pajzson 

– mondta az igazgató. Azt is hozzáfűzte, hogy a kígyók lakhelyén nemrég kicserélték terráriumban a lámpát alacsonyabb energiafogyasztású izzókra, mivel a korábbi égő annyira forró volt, hogy az állatok nem tudtak a közelében maradni.

A új izzó egyáltalán nem olyan meleg, mint az előző, és Houdini ezt használta ki. Talált egy pontot a villanykörte és a világítótest között, ahová befért a feje, ezután addig erőlködött, ameddig sikerült átpréselnie magát a résen 

– ismertette a szökés részleteit. A látogató által készített felvételen hallatszik, ahogyan valaki megkérdezi, hogy biztonságos-e ami történik, mire egy gondozó azt válaszolja, hogy 

nem, de dolgozunk rajta.

Ez után az akvárium hüllőrészlegéről mindenkit kitereltek és a területet lezárták, ameddig el nem kapják a kobrát. Wahlstrom szerint attól nem kell tartani, hogy az állat kijutna az épületből.

 A kinti hőmérséklet olyan alacsony, hogy a kígyó azonnal elaludna, amint kimegy a fűtött épületből.

 Hozzátette, hogy a királykobrák a hiedelmekkel ellentétben meglehetősen nyugodt természetű állatok és nem támadnak, ha békén hagyják őket.

Délkelet-Ázsiában fordulnak elő, a legtöbb India nyugati részén található meg. Félénk, visszahúzódó állat, amely ritkán támad emberre. A királykobra legnagyobb mérgeskígyófaj, az átlagos hossza 3-4 méter, de találtak már 5,7 méteres példányt is. Amikor fenyegetve érzi magát, akkor képes a hossza egyharmadára felegyenesedni, egy termetesebb példány így magasabb lehet, mint egy átlagos felnőtt ember.