Tízezrek tüntettek vasárnap délután Prágában Ukrajna mellett, a félelem és a gyűlölet ellen. A „Csehország a félelem ellen. Megbirkózunk vele!” jelszó alatt megrendezett nagygyűlést a Millió Pillanat a Demokráciáért elnevezésű polgári mozgalom kezdeményezte. 

David W Cerny / Reuters

Eljött az ideje, hogy kinyilvánítsuk szolidaritásunkat Ukrajnával. Meg kell mutatnunk, hogy a harminc éve kiharcolt demokratikus értékeinket nem hagyjuk elvenni, hogy nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni!

– mutatott rá Hana Trestíková cseh filmrendező, a tüntetés egyik szónoka. A nagygyűlésen, amelynek résztvevőihez videóüzenetben Olena Zelenszka, az ukrán elnök felesége is szólt, több cseh politikus és ismert közéleti személyiség is részt vett. Megjelent mások között Milos Vystrcil, a parlamenti felsőház, a szenátus elnöke.
   
Több felszólaló élesen bírálta a cseh kormány és az elleni pénteki prágai megmozdulást, amelyen Prága és Brüsszel Ukrajnát támogató politikáját támadták. A pénteki tüntetés, amelyet szintén cseh civilek szerveztek, szerintük ellentétes volt Csehország érdekeivel, Oroszország érdekeit szolgálta, és azok vettek rajta részt, akik bedőltek az orosz dezinformációs kampánynak.

A Seznam.cz hírportál szerint a vasárnapi megmozdulás a pénteki rendezvénnyel szembeni ellentüntetés volt.

A vasárnapi prágai tüntetés résztvevőit, akik feje felett sok cseh, ukrán, európai uniós és amerikai zászló lengett, a szervezők több mint százezerre becsülték, a rendőrségi közlemény több tízezer emberről beszélt.