Közélet

Az ENSZ és Moszkva pénteken vitatják meg a gabonaalku jövőjét

Az orosz élelmiszereknek és műtrágyának is el kellene jutnia a világpiacra, valamint az alku hamarosan le is jár. Amennyiben nem sikerül meghosszabbítani, úgy a globális élelmiszerválság még rosszabb lesz.

Vezető ENSZ-diplomaták és orosz tisztviselők pénteken találkoznak Genfben, hogy megvitassák az ukrán gabonaszállítások jövőjét a Fekete-tengeren. A tárgyalásokon szó esik majd az orosz élelmiszer és műtrágya világpiacra juttatásáról is – közölte a nemzetközi szervezet szerdán.

Operations at the UkrTransAgro LLC Grain Terminal and the Azov Ship-Repair Factory at the Port of Mariupol
Fotó: Christopher Occhicone / Bloomberg via Getty Images

A július 22-én, Törökország és az ENSZ közvetítésével megkötött alku eredményeként lehetőség nyílt az ukrán gabona exportjára az ország fekete-tengeri kikötőiből, ám a megállapodás november 19-én végéhez érhet. 

Az egyezség fontos eleme volt, hogy az orosz gabona és műtrágya is utat találjon a világpiacra, 

ám az ENSZ szerint ez inkább csak a gabona esetében valósult meg az orosz műtrágyát érintő nyugati szankciók miatt.

A pénteki találkozón részt vesz az alku ukrán exportról szóló tárgyalásait vezető ENSZ-diplomata, Martin Griffiths, valamint az orosz élelmiszerrel és műtrágyával kapcsolatos diskurzust irányító Rebeca Grynspan, míg Moszkvát Szergej Versinyin külügyminiszter-helyettes képviseli. Az ENSZ egy szóvivője szerdán elmondta azt is, hogy remélik, a tárgyalások segítségével sikerül előrelépni az orosz élelmiszer és műtrágya zavartalan piacra juttatásában – írja a Reuters.

A múlt héten Oroszország néhány napra felfüggesztette részvételét a megállapodásban, mivel szerintük Ukrajna az alkut fedezékül használva támadja a Krím-félszigetnél állomásozó orosz hajókat.

Noha azóta Moszkva ismét részt vesz az együttműködésben, Vlagyimir Putyin közölte, hogy fenntartja a jogot arra, hogy abból ismét kilépjen. Azonban az Ukrajnából Törökországba tart szállítmányokat ebben az esetben sem fogják akadályozni – tette hozzá az orosz elnök.

Az ENSZ szerint több mint 10 millió tonna gabona és más élelmiszer kivitelét tette lehetővé az alku Ukrajnából, ugyanakkor figyelmeztetett arra is, hogy az oroszok háborúja tovább ront a globális élelmiszerválságon és emberek millióit taszítja éhínségbe.

 

gabonaalku ENSZ élelmiszerválság
Kapcsolódó cikkek