Az Interpol nemzetközi rendőri szervezet vörös jelzéssel körözést adott ki, s azzal a megkereséssel fordult világszerte az egyes államok bűnüldözési hatóságaihoz, hogy állapítsák meg az idén júliusban elhunyt José Eduardo dos Santos volt angolai elnök lányának hollétét, és a kiadatás vagy más hasonló jogi eljárás idejére vegyék ideiglenesen őrizetbe.

Isabel dos Santost egyebek között az állam terhére elkövetett csalással, pénzmosással, befolyással való üzérkedéssel és szervezett bűnözéssel gyanúsítják.  

Isabel dos Santos többször tagadta, hogy szabálytalanságokat követett volna el. A TVI/CNN portugál televíziónak kedden este adott interjújában pedig azt állította, hogy a 2017 óta hivatalban lévő Joao Lourenco angolai elnök politikai üldöztetésének áldozata. 

Isabel dos Santos távozik az Anya és fia (Un Petit Frere) című film vetítéséről a 75. cannes-i filmfesztiválon a dél-franciaországi Cannes-ban 2022. május 27-én.
 Fotó: AFP

A üzletasszony és férje a hatóságok gyanúja szerint egymilliárd dollár állami forrást szívott el egyebek között a Sonangol olajvállalattól, amelynek elnöke volt, még mielőtt apját Lourenco felváltotta az elnöki székben. A házaspár a pénzt olyan cégekhez irányította, amelyekben részesedéssel rendelkeztek.

Bár az angolai hatóságok hivatalosan nem tudják Isabel dos Santos tartózkodási helyét, az Interpolnak megküldött dokumentum arra utal, hogy nagy valószínűséggel az Egyesült Arab Emírségekben, Nagy-Britanniában vagy Portugáliában van.