A hazai beruházások többsége az elektromosautó-iparba érkezett
Az idén is megdőlt a beruházási rekord Magyarországon, 6,5 milliárd euró, azaz 2600 milliárd forint értékben érkezett befektetés – közölte Szijjártó Péter szerdán a Facebook-oldalán, a külgazdasági és külügyminiszter hozzátette: a befektetői listán Dél-Korea végzett az első helyen volumenben, de az újonnan létrehozott munkahelyek számát tekintve Németország vezet.

A miniszter közölte,
a magyarországi beruházási struktúra egészséges, a befektetések 48 százaléka keletről, 42 százaléka nyugatról érkezett, a magyar befektetések pedig elérték a 10 százalékot.
Hozzátette: a beruházások döntő többsége az elektromosautó-iparba érkezett. Szijjártó Péter szerint minden eddiginél nagyobb jelentősége van annak, hogy az idén újra megdőlt a beruházási rekord, hiszen eddig soha nem érkezett annyi beruházás Magyarországra, mint idén.
Elmondta, hogy ma a keleti és a nyugati gazdaság igazi találkozási pontja az elektromosautó-ipar. Közölte, a nagy nyugat-európai, német autógyártók hamarosan átállnak arra, hogy a nagyobb hangsúlyt az elektromos autók gyártására fektetik. Ehhez pedig elektromos akkumulátorokra van szükség, amelyeket alapvetően Keleten gyártanak a kínaiak és a koreaiak. Ugyanakkor ma már Magyarország is jó találkozási pontnak bizonyul a keleti és a nyugati gazdaság számára. Szijjártó Péter kifejtette:
Magyarország lett az elektromos autóipari átállás Európa-bajnoka. És úgy vagyunk harmadikak a világon az elektromos akkumulátorok gyártásában, hogy a legnagyobb európai elektromos akkumulátor-gyártás építése a jövő esztendő elején fog megkezdődni, tehát az Európa-bajnoki cím után a világbajnoki címnek is reális várományosai vagyunk.
A miniszter közölte azt is, hogy az idén érkezett beruházások 73 százaléka kötődik az elektromosautó-iparhoz. Ezen belül 43 százalék az elektromos akkumulátorgyártáshoz, 30 százalék pedig olyan autópari beruházás, aminek a fókusza ma már az elektromos vagy hibrid meghajtású autók gyártása. Szijjártó Péter beszélt arról is, hogy tradicionális magyarországi ágazat, az élelmiszeripar is felkerült arra a listára, amelyen a két számjegyű a beruházási arányú ágazatok vannak. Az élelemiszeripar a befektetések 10 százalékát vonzotta. További 8 százaléknyi befektetés pedig a szolgáltató központok ágazatába érkezett, ami azért fontos, mert itt a diplomás, nyelveket beszélő fiatalok dolgoznak, és ezért kiemelt jelentőségű ágazat.