Elnöki kegyelmet kapott a 17 év börtönre ítélt volt dél-koreai elnök, Ri Mjong Bak kedden – jelentette be közleményében a dél-koreai igazságügyi minisztérium. A tájékoztatás szerint a sikkasztásért és korrupcióért elítélt volt kormányfővel együtt 1373-an – köztük más politikusok és tisztségviselők – részesültek elnöki kegyelemben.

Fotó: Jung Yeon-je / AFP

A 81 éves politikus 2008–2013 között volt az ország elnöke, és büntetését a bíróság júniusban egészségügyi okok miatt már három hónapra felfüggesztette. Többen azt várták, hogy augusztusban, a koreai nemzeti felszabadítás napján kap kegyelmet, de az utolsó percben levették a listáról, attól tartva, hogy elengedése ártana Jun Szok Jol elnök amúgy is csökkenő népszerűségének.

A 2018-ban letartóztatott Rit először 15 évi börtönre ítélték korrupció és sikkasztás miatt, ám miután megállapították, hogy az elsikkasztott összeg nagyobb, mint amennyi a korábbi nyomozás során kiderült, a büntetést 2020-ban két évvel megtoldották. Az egykori politikus a Hyundai nagyvállalat elnökeként tevékenykedett, 2002-től 2006-ig pedig Szöul polgármestere volt.

Dél-Koreában rendszeresen előfordul, hogy a hatalomból távozó elnököket bebörtönzik: Ri utódját, a 2017-ben menesztett Pak Gun Hjét 24 év börtönbüntetésre ítélték hatalommal való visszaélés, államtitkok kiszivárogtatása, vesztegetés és kényszerítés miatt. Pak 2021-ben, ugyancsak elnöki amnesztiával szabadult.

Az 1990-es években ugyancsak börtönbe került két másik volt elnök – Cson Tu Hvan és Ro Te Vu – is az országban hazaárulás és korrupció vádjával. Mindketten elnöki kegyelemmel 1997-ben szabadultak, hasonlóan a Samsung örököséhez, aki idén kapott elnöki kegyelmet.