Az amerikai legfelsőbb bíróság elutasította a Pegasus kémszoftver fejlesztője, az NSO Group fellebbezését a vállalat és a WhatsApp közötti perben, amelyben az izraeli cég amellett érvelt, hogy jogosult az állami szerveknek járó immunitásra. Korábban az alsóbb fokú bíróságok is az NSO ellen döntöttek.

FRANCE - ILLUSTRATION COMPUTER WEBSITE
Fotó: Hans Lucas via AFP

A WhatsAppot birtokló Meta a keresetében ki kívánja tiltani az NSO-t a cég felületeiről, így a Facebookról és szervereiről, valamint azt állítja, hogy mintegy 1400 felhasználóját támadták a kémszoftverrel. A Meta meg nem nevezett károk jóvátételét is szeretné elérni. A keresetében a WhatsApp azt is állíja, hogy 

legalább száz felhasználója újságíró, jogvédő vagy más civil társadalomban tevékenykedő szereplő volt a kémszoftver áldozatai közül.

Az NSO fő termékeként elhíresült – hazánkban is botrányt kavaró – Pegasust csak az izraeli hadügyminisztérium jóváhagyásával vásárolhatták meg, kizárólag állami rendvédelmi szervek. Azonban a vásárlók között olyan kevésbé demokratikus országokat is meg lehetett találni, mint Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek vagy épp Jordánia, amelyek a kormány kritikusainak megfigyelésére használták a programot. 

Az izraeli vállalat egyszerre állítja azt, hogy vannak eszközei a visszaélések megelőzésére, és azt, hogy nem tudja befolyásolni, ügyfelei mire használják a termékét.

A legfelsőbb bíróság döntése azért is nagy csapás az NSO-nak, mert nem a WhatsApp az egyetlen, amely bíróság elé citálná a vállalatot, az Apple is pert indított a céggel szemben, de egy El Salvador-i oknyomozó portál munkatársai is az amerikai bíróságokon keresnek jogorvoslatot – olvasható az AP hírügynökség összefoglalójában.

A botrányt követően az NSO az amerikai kereskedelmi minisztérium feketelistájára is felkerült 2021 novemberében.